Conte, Giuseppe: Atto di adorazione per la giovinezza

Credevi di andartene, giovinezza
come un ospite ingrato
che esce da una casa senza salutare
come scompare la brina da un prato
di montagna col passare del mattino.
Invece ti ho ancora vicino.
Credevi di fare la furba, di fottermi
dopo avermi tanto piagato
con la tua nevrastenia torbida
con il tuo desiderio inappagato
con la tua timidezza vergine
che sempre mi storceva la bocca.
Invece sei ancora qui, nonostante
i capelli, i peli che appassiscono
le unghie che si sfarinano e cadono
le ossa che faticano, ti tocca
restare ancora con me.
Ramo d’ulivo, stelo di papavero
sei mistero, anima ,sorpresa
sei la bellezza vagabonda ,illusa,
piazze di una città sconosciuta
percorse all’alba in fretta senza meta.
Credevi di andartene, ma io
ti ospito troppo bene in un cuore
feroce e ragazzo, che niente ha domato,
che conosce troppo bene la tua carezza
e come rinasci fenice dalle tue ceneri.
Resta qui, che io ti veneri.

Fiatalság, azt hitted, hogy elmehetsz
mint egy hálátlan vendég
aki köszönés nélkül hagyja el a házat,
mint ahogy a reggeli órák multával
a hegyi rétekről eltűnik a dér.
Pedig még itt vagy mellettem.
Azt hitted ravasz vagy, hogy kitolsz velem
miután annyit gyötörtél
zavart ideggyengeségeddel,
kielégíthetetlen vágyaiddal,
kezeletlen félénkségeiddel
melytől mindig elfacsarodott a szám.
Pedig még mindig itt vagy, a hajam
ellenére, sorvadó szőrszálaim,
máló és széthulló körmeim,
fáradó csontjaim ellenére kénytelen
vagy még velem maradni.
Olajfaág, pipacs szára,
rejtély, lélek, meglepetés vagy,
te vagy a csavargó szépség, önámító,
a hajnalban sietősen és céltalanul
végigjárt ismeretlen város terei.
Azt hitted elmehetsz, de én ebben a
dühödt szívemben túl jó otthont
nyujtok neked, én ifjú, kit semmi sem
zabolázott meg, ki túl jól ismeri simogatásod
és ahogyan mint főnix újjászületsz hamvaidból.
Maradj velem, hogy imádhassalak.