Che cos’era il mare? (Olasz)
Che cos’era il mare? Aveva code d’acqua e zampe d’acqua tra le rocce, levigava i ciottoli, faceva sigle di luce sulla sabbia: era profondo ma insensibile, si diceva, e celibe, individuale, sterile. In onde riottose o calme maree saliva e discendeva, circondava le terre, lui lunare, lui freddo, irriducibile nel suo votarsi al movimento e all’aridità. Le navi lo solcavano in lunghe scie. Ora si è persa la memoria delle tempeste e dei fari, dei velieri e dei transatlantici, dei naufraghi, dei carichi di porpora e di carbone, di Tiro, di Londra. Era profondo ma insensibile, si diceva, dimora delle conchiglie, delle famiglie dei pesci, estinte, ora: aveva fondali viscidi, crateri e alghe, e coralli. Tagliava i promontori, reggeva le isole. Giocava, lui muto, sprezzante, inservibile, felice nei suoi movimenti vitali |
Mi volt a tenger? (Magyar)
Hogy mi volt a tenger? Vizlábai és víz mancsai a sziklák közé nyúltak, csiszolta a kavicsokat, fényjeleket írt a homokra: mélységes volt de érzéketlen, mondták róla, és nőtlen, sajátos, terméketlen. Mint lázongó hullámok vagy mint csendes árapály emelkedett és sűlyedt, körülvette a földeket, ő aki holdfüggő, ő aki hideg, rendíthetetlen, mozgásra és érzelmi sívárságra szentelt. Hajók szelték át hosszú csíkokat hagyva. Mára már elveszett a viharok és a világítornyok emléke, a vitorláshajóké és az óceánjáróké, a hajótörötteké, a bíborfesték és szén rakományoké, Türöszé, Londoné. Mélységes volt és érzéketlen, mondták róla, kagylók és hal családok hajléka, mára kimúltak: nyálkás volt a tengerfenék, kráterekkel, algákkal és korálokkal. Kettészelte a hegyfokokat, támaszt nyújtott a szigeteknek. Ő a néma, a mindent megvető, a használhatatlan, boldogan játszott létfontosságú mozgásaiban.
|