Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Fiore, Vittore: Messzi Salento (Salento estremo Magyar nyelven)

Fiore, Vittore portréja

Vissza a fordító lapjára

Salento estremo (Olasz)

Venivano al nostro fresco mare,

a Leuca, fedeli avventure,

ecco sui dorsi dell'onda

c'erano secoli alla deriva,

uomini secoli per cercare

meridiane paure

e sulla costa abbandonata

fiato e fiato d'altri cieli,

d'altre case marine,

navi precoci di morte,

di silenzi. Di mare in mare

uomini prima di noi

costruirono una casa, una tomba,

nei secoli anche,

come sonno dalle paludi,

le distrussero,

più nessuno sa quanti anni

dietro di noi,

quando già molti destini

erano emersi dagli scogli.

Uniamoci contro la morte, amici,

lo dicono non uno, ma mille anni

nel vasto mare di Leuca.

Per sempre l'avrei taciuto

se da secoli intorno

non avessero invocato le notti.

I cespugli, le case fanno questo,

fanno freddo nel cuore

se pietre e pietre

reggono l'aria calda del Salento.

Anche le lapidi sono entrate,

erano forse storie necessarie,

come una giovinezza sfiorita

laggiù dentro di noi

ai cieli dei paesi senza gridi

presso case cretose,

quando ognuno in estate

da anni ed anni

ha un sole negli occhi,

s'affila una pianura.

Uniamoci, amici, ogni giorno

crepita una nuova tomba,

i morti riposavano sul cuore

compresi i vivi

attraverso una sola terra ormai.

Chi l'aveva detto?

Dove ogni rupe è sola,

dove ogni albero è duro silenzio,

ogni uomo fuga sulla labbra,

uniamoci, amici, è Leuca,

in un deserto d'erica, quell'aria.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.unigalatina.it/index.php?option

Messzi Salento (Magyar)

Eljöttek a kitartó kalandok

Leucába, hűvös partjainkhoz,

íme a hullámok tajtéka közt is

évszázadok sodródtak, utazók,

évszázadok a délkörök és

szorongások nyomában,

s a puszta parton

fuvallatok, idegen egek fuvallata,

idegen tengeri házak,

a korai halál, s a csönd

hajói. Mások is jártak

előttünk, tengertől tengerig

falat ácsoltak és koporsót,

s a fénytelen évszázadok,

mint mocsárból az álom, felvetődtek,

s összetörték a koporsót, a házat.

Ki tudja már, mikor volt,

mennyi éve,

mennyi élet

virult ki a sziklafalak közt.

Szálljunk szembe a halállal, barátaim,

ezt visszhangozza többezer év

Leuca széles partjain.

Én sem beszéltem volna róla,

ha nem kezdtek volna rá szomszéd századok

visszhangos éjszakái.

A bokrok és a házak kezdik el,

megfagyasztják a szívet, amikor

Salento izzó levegője

még dől a falakból, kövekből.

Előttünk a sírkövek is,

mint szükséges históriák

és mint a szirmafosztott ifjúság,

úgy belénk kövesedtek, —

s a néma tájak egébe,

meszelt házak falaiba,

míg évről évre

minden nyáron

szemek, arcok izzanak,

belefut egy lapály.

Szálljunk szembe, barátaim, naponta

újabb sír zörren,

s a közös földhányásokon keresztül

a halottak álmukban átkarolják

az eleveneket.

Ki beszélt erről?

Ahol minden szikla magában áll,

ahol minden fa hallgató cövek,

senki se nyitja szóra száját.

Szálljunk szembe, barátaim, hisz Leuca

egy hangaszálas puszta éneke.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap