Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az Év Fordítója 2020-ban Leslie A. Kery!
Hírek

Folgore, Luciano: Al carbone

Folgore, Luciano portréja

Al carbone (Olasz)

Pane oscuro di macchine, che sbocchi

dalla gola delle miniere,

e ti ammonticchi

in infiniti blocchi

lungo la via del lavoro;

pane grande, sonoro

di fiammeggianti energie,

che liberi dal tuo ventre d'oro

le deformi armonie delle fiamme,

canta, con i tuoi cori lucenti,

un inno di ribellione,

soffia nella tromba dei venti

il tuo desiderio, o carbone!

peso della vecchia terra ;

denso girava il buio nelle caverne immote,

e le notti dei tempi più remoti,

fastidivano continue

tuoi latenti pensieri.

Ma dai misteri del sonno,

il desideri del sole,

tì rivelò il fragoroso piccone.

Caddero lungo l'androne

e lucide scaglie

e corsero impetuosi alle nuove battaglie,

varcando gli sbocchi,

i tuoi formidabili blocchi.

 

Sali, o carbone, luminosamente,

e abbaglia col fiato dei forni

i piccoli giorni

del nostro esiguo presente.

Fa la preghiera di fumo

nei tubi, minaccia le musiche gaie

delle brunite caldaie,

e scalda le mani gelate

ove dormono

da immense primavere,

le idee più guerriere,

le musiche più belle,

tutto l'entusiasmo che dilaga ribelle

e clamosoro invade

le strade che vanno

alia città de le stelle.

 

Sali, o carbone, in fiammeggianti pire,

e schiara l'universo

che prepara, rei tempo, l'Avvenire.

Dì, nel tuo caldo verso,

che alla tua fiamma non vuoi

gelide mani da intepidire,

ma cuori di giovani eroi,

ma fioriti cervelli di geni,

per nutrirli di fiamme,

per saziarli di energie,

e seminarli ad uno ad uno

nei solchi profondati nella vita.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://scans.library.utoronto.ca/pdf

A szénhez (Magyar)

Gépek sötét kenyere, mely a bánya

torkából a világba ömlesz,

s hegyekbe hányva

hosszú sorokban állsz a

munka végtelen útján;

roppant kenyér te, harsány

a tomboló energiától,

vad lángok összehangzó harcán

vajúdva méhed aranyát világra,

kórusban zúgd, ragyogva, zengve

vad himnuszát a lázadásnak,

fújd kürtként harsogó szelekbe,

ó szén, miért tüzel a vágyad!

Rádsúlyosult az ős-öreg

földnek megmérhetetlen súlya

mozdulatlan tárnák sűrű homálya

s az idők kezdetének éjszakája

unalmukkal ránehezültek

lappangó gondolataidra.

De álmod rejtelmeiből

a mohó napsugárra

felébresztett a csákány csattogása.

S amerre nyúlt a tárna,

hulltak fénylő szilánkok,

mint új harcokba induló csatázók

s ki a világba ömlött

tömérdek óriási tömböd.

 

Jöjj fel, ó szén, jöjj fel ragyogva,

kohók tüzes lehét árasztva tisztán

a törpe, hitvány,

erőtelen mai napokba.

A füst imáját mondd el

a kéményekben, fenyegetve,

vidám zenéjű kormos üzemekre,

elfagyott ujjakat melengess

hol végtelen

tavaszok óta alszanak

a legharcosabb jelszavak,

a legzengőbb zenék,

a lelkesedés, mely lelkekbe tép

s a csillagvárosokba

induló utakon

elárad szerteszét.

 

Szállj fel, ó szén, te légy a lángzó máglya

a világegyetemben,

amely az épülő időt formálja.

Dalold el égő versben:

nem azért jöttél; hogy meglangyosítsd

a vért az elfagyott kezekben,

hanem hogy ifjak szívét harcra szítsd,

virágba bontsd a lángelméket,

tüzeddel tápláld,

belső erőddel színig töltsed

és egyenként beágyazd őket.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap