Foscolo, Ugo: Firenzéhez (A Firenze Magyar nyelven)

E tu ne' carmi avrai perenne vita

Sponda che Arno saluta in suo cammino

Partendo la città che del latino

Nome accogliea finor l'ombra fuggita.

Già dal tuo ponte all'onda impaurita

Il papale furore e il ghibellino

Mescean gran sangue, ove oggi al pellegrino

Del fero vate la magion s'addita.

Per me cara, felice, inclita riva

Ove sovente i piè leggiadri mosse

Colei che vera al portamento Diva

In me volgeva sue luci beate,

Mentr'io sentia dai crin d'oro commosse

Spirar ambrosia l'aure innamorate.

Dal, mindörökké hirdesd ezt a várost,

melyet az Arno köszönt mendegélve,

s  - latin dicsőség végső menedéke! -

kétfelé osztja szép orcád, a párost.

Hullámodat, a vérest és a sárost

látta a híd - mert nem volt soha béke

a két Párt közt: és úgy, mint annyi éve,

vándor, a Vátesz háza s lelke vár most.

Drága vagy nékem, arnóparti sétány!

Mert repdesvén a lenge, égi fátyol,

könnyű léptekkel itt járt ama Szép Lány,

akinek fénye lelkemet bejárta -

s reámlegyez ma tündér szöghajából

szerelmes, édes, szent ambróziája.