Gozzano, Guido: Késő bánat (Un rimorso Magyar nyelven)

I.
O il tetro Palazzo Madama...
la sera... la folla che imbruna...
Rivedo la povera cosa,

la povera cosa che m'ama:
la tanto simile ad una
piccola attrice famosa.

Ricordo. Sul labbro contratto
la voce a pena s'udì:
«O Guido! Che cosa t'ho fatto
di male per farmi così?»

II.
Sperando che fosse deserto
varcammo l'androne, ma sotto
le arcate sostavano coppie

d'amanti... Fuggimmo all'aperto:
le cadde il bel manicotto
adorno di mammole doppie.

O noto profumo disfatto
di mammole e di petit-gris...
«Ma Guido che cosa t'ho fatto
di male per farmi così?».

III.
Il tempo che vince non vinca
la voce con che mi rimordi,
o bionda povera cosa!

Nell'occhio azzurro pervinca,
nel piccolo corpo ricordi
la piccola attrice famosa...

Alzò la veletta. S'udì
(o misera tanto nell'atto!)
ancora: «Che male t'ho fatto,
o Guido, per farmi così?».

IV.
Varcammo di tra le rotaie
la Piazza Castello, nel viso
sferzati dal gelo più vivo.

Passavano giovani gaie...
Avevo un cattivo sorriso:
eppure non sono cattivo,

non sono cattivo, se qui
mi piange nel cuore disfatto
la voce: «Che male t'ho fatto,
o Guido per farmi così?».

I
Ó, Palazzo Madama! Ma este
eszembe jut ő, a morajló
sokaságban, a bús kicsi szőke,

kinek én voltam kora veszte -
és úgy hasonlított egy apró,
de híres kis színpadi nőre.

Még hallom. Az ajka szegénynek
vékonyan súgta nekem
„Mondd, Guido, mit vétettem néked,
mondd mért bánsz így te velem?”

II
Reméltük, üres lesz az árkád
de hiába a városi ucca
csupa ifju lovag, csupa lányka.

Hát ott is hagytuk a járdát:
leesett a szabadban a muffja
és véle két szál ibolyácska.

Ó, illatuk! Most íme éget:
petit-gris és szerelem...
„Mondd, Guido, mit vétettem néked,
mondd, mért bánsz így te velem?”

III
Ó, tolvaj Idő, sose vidd el
a hangját! Visszakacagsz, ó
kicsi jószág, angyali szőke,

ki kökényszín kék szemeiddel
hasonló voltál amaz apró,
de híres kis színpadi nőre!

Felemelte a fátylait. Én meg
csókoltam - s fájt a szivem,
mert szólt : „Jaj, mit vétettem néked,
mondd, mért bánsz így te velem?"

IV
A Piazza Castello felé már
a sínek között odatúl
jártunk - hidegen, csupa jégcsap.

Amarra csupa könnyű kis nő jár -
s mosolyogtam már komiszul.
De mégse vagyok komisz. Én csak

- mert már sose hallani téged -
sírva magam lehelem:
„Mondd, Guido, mit vétettem néked,
mondd, mért bánsz így te velem?"