Guinizelli, Guido: Al cor gentil rempaira sempre Amore

   Al cor gentil rempaira sempre Amore

come l'ausello in selva a la verdura;

   né fe’ amor anti che gentil core,

né gentil core anti ch’amor, natura:

   ch’adesso con’ fu ‘l sole, 

sì tosto lo splendore fu lucente,

né fu davanti 'l sole;

e prende amore in gentilezza loco

così propiamente

come calore in clarità di foco.          

   Foco d'amore in gentil cor s’aprende

come vertute in petra prezïosa,

   che da la stella valor no i discende

anti che ‘l sol la faccia gentil cosa;

   poi che n’ha tratto fòre

per sua forza lo sol ciò che li è vile,

stella li dà valore:

così lo cor chè fatto da natura

asletto, pur, gentile,

donna a guisa di stella lo ‘nnamora. 

   Amor per tal ragion sta ‘n cor gentile

per qual lo foco in cima del doplero:

   splendeli al su’ diletto, clar, sottile;

no li stari’ altra guisa, tant’è fero.

   Così prava natura

recontra amor come fa l’aigua il foco

caldo, per la freddura.

Amore in gentil cor prende rivera

per suo consimel loco

com’adamàs del ferro in la minera.

   Fere lo sol lo fango tutto ‘l giorno:

vile reman, né ‘l sol perde calore;

dis’ omo alter: «Gentil per sclatta torno»;

lui semblo al fango, al sol gentil valore:

   ché non dé dar om fé

che gentilezza sia fòr di coraggio

in degnità d’ere’

sed a vertute non ha gentil core,

com’aigua porta raggio

e ‘l ciel  riten le stelle e lo splendore.

   Splende ‘n la ‘ntelligenzïa del cielo

Deo criator più che 'n nostr'occhi 'l sole:

   ella intende suo fattor oltra 'l cielo,

e 'l ciel volgiando, a Lui obedir tole;

   e con'’segue, al primero,

del giusto Deo beato compimento,

così dar dovria, al vero,

la bella donna, poi che ‘n gli occhi splende

del suo gentil, talento

che mai di lei obedir non si disprende. 

   Donna, Deo mi dirà: «Che presomisti?»,

siando l'alma mia a lui davanti.

   «Lo ciel passasti e ‘nfin a Me venisti

e desti in vano amor Me per semblanti:

   ch’a Me conven le laude

e a la reina del regname degno,

per cui cessa onne fraude.»

Dir Li porò: «Tenne d'angel sembianza

che fosse del Tuo regno;

non me fu fallo, s'in lei posi amanza».

Csak tiszta szívben lel hazára Ámor,

akár madárka lomb között az erdőn.

Tiszta szív s Ámor: ikrek. Egy anyától

s egyszerre lettek – mint ha kél bizsergőn

s kigyúl a Nap sugára,

egyszerre árad hője-fénye szépen,

mert nincs egymásutánja;

Ámor tehát – szavam soká ne fűzzem –

csak úgy lángol s csak éppen

a tiszta szívben, mint a láng a tűzben.

Szerelem lángja gyúl tiszták szivében,

mint csillag lángja gyúl a drágakőben;

de csillagláng sem gyúl ott bármiképpen,

csak ha a kő megtisztult már a hőben,

csak Nap hevébe' már, ha

kisült salakja, akkor jő a fényes

csillag, hogy átaljárja –

hát igy a szív: csak már ha tiszta illat,

természet műve, ékes –

szeret belé a nő, akár a csillag.

Leng tiszta szívben Ámor, mint a széles

szabad láng leng a fáklya két kanócán;

kedvére leng, mert könnyű, tiszta, édes –

s mert máskülönben nem lobogna jól ám!

Ám hol a jó kiholt a

szívekben, Ámor ott kihal legottan,

tüzét a víz kioltja:

csak tiszta szívben van szerelme itthon,

s hajlékot,úgy lel ottan,

mint mágnesesség él a vasba' titkon.

Sár – sár marad csak, Nap forralja bár; a

Nap – Nap marad csak, bárha sárra tűz le!

Gőggel mutatsz családfád ágbogára?

Nap az! s te sárnak vagy csak piszka, bűze.

Ne hidd el, hogy lehessen

igaz nemesség, mely öledbe készen

családfádról leessen,

ha szíved nem jő virtusára tűzbe –

mert rezg fény a vízen,

de ég a csillag Ég selymére tűzve!

Ragyog az Isten fönn az égi Rendben

a lenti Napnál százszor fényesebben,

s az égi Rend az Istent érti csendben,

a Nap járását hajtva mély jelekben,

így teljesítve boldog

művét az Úrnak – s így a drága kellem

szívedbe célt ha oltott,

eligazít a Szép Hölgy szeme fénye,

ha szót fogadsz e szellem

parancsának – hisz édes kéj a kénye.

Hozzám, szerelmem, így szól majd az Isten,

lelkemhez így szól: „Hogy volt ennyi merszed?

átlengve égen, majd megállva itt fenn,

az én példámmal fűszerezni versed?

Nem illet mást csak engem

s a Boldogasszonyt dicsőség, dicséret –

méltón hát néki zengjen!"

S felelhetek majd akkor: „Szent egedben

nyert angyalfényt a drága, égi lélek!

Nem voltam gyarló, mikor megszerettem."