Guinizelli, Guido: Sì sono angoscioso e pien di doglia

Sì sono angoscioso e pien di doglia

e di molti sospiri e di rancura,

che non posso saver quel che mi voglia

e qual poss’esser mai la mia ventura.

Disnaturato son come la foglia

quand’è caduta de la sua verdura,

e tanto più che m’è secca la scoglia

e la radice de la sua natura:

sì ch’eo non credo mai poter gioire,

né convertir – la mia disconfortanza

in allegranza – di nessun conforto;

soletto come tortula voi’ gire,

solo partir – mia vita in disperanza,

per arroganza – di così gran torto.

Emészt a gyötrő kín, epeszt a bánat,

keserűségem sóhajjal tetézem,

ki mondhatná meg, énrám itt mi várhat,

miféle sors lehet még földi részem.

Akárha pergő lombja hull a fának,

elszakadtam az ágtól észrevétlen,

a természet gyökere úgy kiszáradt

bennem is, mint az erek a levélen.

Oly öröm, érzem, többé sose érhet,

mely fordítván a vigasztalanságon

újúlt örömre buzdíthatna engem.

Mint párjavesztett vadgalamb úgy élek,

egyedül járva keserű világom,

daccal pörölve nagy sérelmem ellen.