Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Leopardi, Giacomo: A Silvia

Leopardi, Giacomo portréja

A Silvia (Olasz)

Silvia, rimembri ancora

quel tempo della tua vita mortale,

quando beltà splendea

negli occhi tuoi ridenti e fuggitivi,

e tu, lieta e pensosa, il limitare

di gioventù salivi?

 

Sonavan le quiete

stanze, e le vie d'intorno,

al tuo perpetuo canto,

allor che all'opre femminili intenta

sedevi, assai contenta

di quel vago avvenir che in mente avevi.

Era il maggio odoroso: e tu solevi

così menare il giorno.

 

Io gli studi leggiadri

talor lasciando e le sudate carte,

ove il tempo mio primo

e di me si spendea la miglior parte,

d’in su i veroni del paterno ostello

porgea gli orecchi al suon della tua voce,

ed alla man veloce

che percorrea la faticosa tela.

Mirava il ciel sereno,

le vie dorate e gli orti,

e quinci il mar da lungi, e quindi il monte.

Lingua mortal non dice

quel ch’io sentiva in seno.

 

Che pensieri soavi,

che speranze, che cori, o Silvia mia!

Quale allor ci apparia

la vita umana e il fato!

Quando sovviemmi di cotanta speme,

un affetto mi preme

acerbo e sconsolato,

e tornami a doler di mia sventura.

O natura, o natura,

perché non rendi poi

quel che prometti allor? perché di tanto

inganni i figli tuoi?

 

Tu pria che l’erbe inaridisse il verno,

da chiuso morbo combattuta e vinta,

perivi, o tenerella. E non vedevi

il fior degli anni tuoi;

non ti molceva il core

la dolce lode or delle negre chiome,

or degli sguardi innamorati e schivi;

né teco le compagne ai dì festivi

ragionavan d’amore.

 

Anche perìa fra poco

la speranza mia dolce: agli anni miei

anche negaro i fati

la giovinezza. Ahi come,

come passata sei,

cara compagna dell’età mia nova,

mia lacrimata speme!

Questo è il mondo? questi

i diletti, l’amor, l’opre, gli eventi,

onde cotanto ragionammo insieme?

questa la sorte delle umane genti?

All’apparir del vero

tu, misera, cadesti: e con la mano

la fredda morte ed una tomba ignuda

mostravi di lontano. 



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.claudiocarini.it/silvia.htm

Silviához (Magyar)

Silvia, tudsz-e földi

korodra, mikor kacagó s tünékeny

szemed szépségben égett,

emlékezni még, halandó idődre?

hogy álltál küszöbén az ifjuságnak

vidáman és tünődve?

 

Hogy zengtek a nyugalmas

szobák s a kerti útak

örökös énekedtől,

amint női munkádban elmerülve,

titkos mosolyban ülve

ködös jövődnek képeit himezted.

S lengtek a május illatai, s könnyű

napjaid lengve múltak.

 

S én a hiú tanúlást

s megizzadt könyveim' elhagyva gyakran,

melyeknek ifjuságom

s ennenmagam jobbrészét odaadtam,

az apai ház erkélyén figyeltem

hangod lejtését és kezednek árnyát,

amely föl és le járt, járt

a fáradságos vásznakon serényen.

S fölnéztem az egekre

s le az arany utakra

s messze, tenger vizére, hegy-csucsára:

és nincs-nyelv, hogy érzésem elrebegje.

 

Oh Silviám! reménység

szólt mindenből és biztató ígéret.

A sors, a földi élet

szépen tudott hazudni.

Ha rágondolok, most is nagy keservet

érzek, mint szörnyű terhet,

szivemen végigzúgni

és megsiratom, hogy e földön éltem,

óh Természet! miért nem,

miért is nem adod meg

soha, amit igérsz s magzatjaidnak

hitét miért csalod meg?

 

A tél a füvet el se száritotta,

s már egy nem sejtett betegség legyőzött,

selvesztél, gyönge lányka. Még ki sem nyílt

éveid virága

nem hatott szivedre,

sötét hajad dicsérték, vagy édes

durcás szemed. Társnőid nem susogták

füledbe, mint egymás fülébe szokták,

szerelmük' ünnepeste.

 

S korán, ahogy te haltál,

halt el reményem is. A sors az én bús

életemnek sem adta

a teljes ifjuságot.

Óh jaj, be messze tűntél,

elszállott éveimnek drága társa,

én siratott reményem!

Ez hát az a világ? ez

a szerelem, az öröm és a munka,

amelyről annyit beszéltél te nékem?

Ez a sors vár bús emberi fajunkra?

Megjelent a Valóság,

s te elszédültél, és egy messze sírra,

egy messze sírra s a hideg halálra

mutattál ujjaiddal.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap