Luzi, Mario: La notte viene col canto

La notte viene col canto

prolungato dell' assiuolo,

semina le sue luci nella conca,

sale per le pendici umide, trema

un poco. La forza in lunghi anni

acquistata a soffrire viene meno

e la piccola scienza si disarma,

il sorriso virile

non ha più la sua calma.

Tu chi sei

che aspettavi invisibile, appostata

a una svolta dell' età

finché fosse la tua ora? Ti devo

questo tempo di gratitudine

e d' altrettanto dolore.

Ed ora l' inquietudine s' insinua,

penetra queste prime notti estive,

invade il muro ancora caldo, segue

il volo delle lucciole sulle aie,

s' inselva nelle viottole ove a un tratto

nell' abbaglio dei fari la lepre saetta.

Cara, come ho potuto non intendere?

La vita era sospesa

tutta come questa veglia.

C' è da piangere a pensare

come ho sciupato questa lunga attesa

con tante parole inadeguate,

con tanti atti inconsulti, irreparabili,

e ora ferito dico non importa

purché il supplizio abbia fine.

"La salvezza sperata così non si conviene

né a te, né ad altri come te. La pace,

se verrà, ti verrà per altre vie

più lucide di questa, più sofferte;

quando soffrire non ti parrà vano

ché anche la pena esiste e deve vivere

e transformarsi in bene tuo ed altrui.

La fede è in te, la fede è una persona.''

Questa canzone non ha più parole.

A füleskuvik hosszan elnyújtott

dalával érkezik az éjjel,

szétszórja fényeit a völgyben,

felkúszik a nedves lejtőkön, remeg

egy kicsit. Hanyatlik a hosszú évek

szenvedései során szerzett erő

és a kis tudomány megadja magát,

a férfias mosolynak

már nincs meg a nyugalma.

Ki vagy te,

aki láthatatlanul megbújva

vártál korod fordulatára,

míg nem jön el a te órád? Tartozom

neked a hála eme idejével

és ugyanannyi fájdalommal.

És most beszivárog a nyugtalanság,

áthatja ezeket az első nyári éjjeleket,

elárasztja a még meleg falat, követi

a szentjánosbogarak röptét az udvarok felett,

belevegyül az ösvényekbe ahol hirtelen

a fényszóróktól elvakítva egy nyúl cikázik.

Kedves, hogy nem tudtam ezt értelmezni?

Az egész élet fel volt függesztve

mint az ébrenlét.

Sírhatnékom van, ha arra gondolok, hogy

hogyan pazaroltam el ezt a hosszú várakozást,

hozzá nem illő szavakkal, annyi meggondolatlan, kijavíthatatlan tettel.

És most sérülten mondom, hogy nem számít,

csak érjen már véget ez a gyötrelem.

“Az így remélt menekvés nem illik hozzád,

sem a hozzád hasonlókhoz. A nyugalom,

ha eljön, más útakon fog eljutni hozzád,

ettől világosabban, több szenvedés árán;

mikor a szenvedés nem fog hiábavalónak tűnni,

mert a büntetés is létezik és élnie kell,

hogy a te és mások javára váljon.

A hit benned él, a hit egy személy.”

Ennek a dalnak nincs több szava.