Luzi, Mario: A negyvenedik év jő (Nell'imminenza dei quarant'anni Magyar nyelven)

Il pensiero m'insegue in questo borgo

cupo ove corre un vento d'altipiano

e il tuffo del rondone taglia il filo

sottile in lontananza dei monti.

Sono tra poco quarant'anni d'ansia,

d'uggia, d'ilarità improvvise, rapide

com'è rapida a marzo la ventata

che sparge luce e pioggia, son gli indugi,

lo strappo a mani tese dai miei cari,

dai miei luoghi, abitudini di anni

rotte a un tratto che devo ora comprendere.

L'albero di dolore scuote i rami...

Si sollevano gli anni alle mie spalle

a sciami. Non fu vano, è questa l'opera

che si compie ciascuno e tutti insieme

i vivi i morti, penetrare il mondo

opaco lungo vie chiare e cunicoli

fitti d'incontri effimeri e di perdite

o d'amore in amore o in uno solo

di padre in figlio fino a che sia limpido.

E detto questo posso incamminarmi

spedito tra l'eterna compresenza

del tutto nella vita nella morte,

sparire nella polvere o nel fuoco

se il fuoco oltre la fiamma dura ancora.

Nem hágy a gondolat nyugodni a

komor kisvárosban, hol fensíkok szele

kószál, és alábukó fecske vágja

ketté a távol hegyek finom vonalát.

Maholnap negyven évre duzzad a

sok váratlan szorongás, unalom, vidámság,

mely gyors volt, mint a március szele,

a fényt, s esőt hozó, s már itt a tétovázás, –

kitépni magam ölelő karokból,

otthonból, sok-sok éves megszokás

szakadt szét: ezt kell tudomásul vennem.

Ingatja ágait a fájdalom fája ...

Rajokban szállnak immár vállaimra

az évek. Ez a mű, amit beteljesítünk,

élők és holtak, külön-külön, s együtt,

nem volt hiába: járni e homályos

világot fényes utak, s tárnák mentén,

ahol múló találkozások sűrűsödnek,

s válások, szerelmek közt, vagy az apa egy

szerelmében, míg áttetsző lesz minden.

Ha ezt elmondtam, elindulhatok,

kit örök együtt-létezésbe küldtek,

mert minden együtt életben-halálban,

s eltűnhetek a por közt, vagy a tűzben,

ha túl a lángon tart tovább a tűz.