Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Marinetti, Filippo Tomasso: Óda a verseny-automobilhoz (A l'automobile de course Magyar nyelven)

Marinetti, Filippo Tomasso portréja
Kosztolányi Dezső portréja

Vissza a fordító lapjára

A l'automobile de course (Olasz)

Veemente dio d'una razza d'acciaio,

Automobile ebbra di spazio,

che scalpiti e fremi d'angoscia

rodendo il morso con striduli denti...

Formidabile mostro giapponese,

dagli occhi di fucina,

nutrito di fiamma

e d'oli minerali,

avido d'orizzonti, di prede siderali...

Io scateno il tuo cuore che tonfa diabolicamente,

scateno i tuoi giganteschi pneumatici,

per la danza che tu sai danzare

via per le bianche strade di tutto il mondo!...

Allento finalmente

le tue metalliche redini,

e tu con voluttà ti slanci

nell'Infinito liberatore!

All'abbaiare della tua grande voce

ecco il sol che tramonta inseguirti veloce

accelerando il suo sanguinolento

palpito, all'orizzonte...

Guarda, come galoppa, in fondo ai boschi, laggiù...

 

Che importa, mio démone bello?

Io sono in tua balìa!...Prendimi!... Prendimi!...

Sulla terra assordata, benché tutta vibri

d'echi loquaci;

sotto il cielo acciecato, benché folto di stelle,

io vado esasperando la mia febbre

ed il mio desiderio,

scudisciandoli a gran colpi di spada.

E a quando a quando alzo il capo

per sentirmi sul collo

in soffice stretta le braccia

folli del vento, vellutate e freschissime...

 

Sono tue quelle braccia ammalianti e lontane

che mi attirano, e il vento

non è che il tuo alito d'abisso,

o Infinito senza fondo che con gioia m'assorbi!...

Ah! ah! vedo a un tratto mulini

neri, dinoccolati,

che sembran correr su l'ali

di tela vertebrata

come su gambe prolisse...

 

Ora le montegne già stanno per gettare

sulla mia fuga mantelli di sonnolenta frescura,

là, a quel sinistro svolto...

Montagne! Mammut in mostruosa mandra,

che pesanti trottate, inarcando

le vostre immense groppe,

eccovi superate, eccovi avvolte

dalla grigia matassa delle nebbie!...

E odo il vago echeggiante rumore

che sulle strade stampano

i favolosi stivali da sette leghe

dei vostri piedi colossali...

 

O montagne dai freschi mantelli turchini!...

O bei fiumi che respirate

beatamente al chiaro di luna!

O tenebrose pianure!... Io vi sorpasso a galoppo!...

Su questo mio mostro impazzito!...

Stelle! mie stelle! l'udite

il precipitar dei suoi passi?...

Udite voi la sua voce, cui la collera spacca...

la sua voce scoppiante, che abbaia, che abbaia...

e il tuonar de' suoi ferrei polmoni

crrrrollanti a prrrrecipizio

interrrrrminabilmente?...

Accetto la sfida, o mie stelle!...

Più presto!...Ancora più presto!...

E senza posa, né riposo!...

Molla i freni! Non puoi?

Schiàntali, dunque,

che il polso del motore centuplichi i suoi slanci!

 

Urrà! Non più contatti con questa terra immonda!

Io me ne stacco alfine, ed agilmente volo

sull'inebbriante fiume degli astri

che si gonfia in piena nel gran letto celeste!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.futurismo.altervista.org/testi

Óda a verseny-automobilhoz (Magyar)

Te egy acél-faj szilaj istene,

nagy messzeségtől részeg Autó,

ki rémülten zörömbölsz és vicsorogva harapod a zablád!

Hámor-szemű, iszonyú, japáni isten,

te lángon és olajon élő,

te messze csillagokért égő,

feloldom ördöngös, töfötölő szíved

és óriás pneumatikod, hogy táncolj,

ujjongj a nagyvilág fehérlő ujjain.

És meglazítom érc-fékjeid, robogj,

robbanj ki részegen a szabadító Végtelenbe!...

Ökröndöző és ugató lármádra...

nézd, az alkonyuló Nap is nekilendül,

véres lihegéssel futni kezd

a szemhatár peremén...

Ott lenn üget az erdők mélyein... nézd!

 

Hajrá, jó démon, tiéd vagyok egészen... vigyél,

süket a föld, a nesz hiába rezzen,

vak az égbolt, csillag hiába lobban,

sarkantyúzón a lázam és a vágyam,

karddal verem érc-paripámnak orrát!...

És minden pillanatban hátrahajlok,

hogy érezzem - a tarkóm beleborzong -

a szél pihés, hízelgő simítását.

 

Kecsegtető, varázsos messze karok!...

Ó szél, ez a te mohó lihegésed

megmérhetetlen Végtelen, mely elnyelsz!...

Ah! Ah!...fekete malmok bicegve sietnek,

mint hogyha futnának utánam hártya-szárnyikkal

hatalmas lábakon...

 

Ott a Hegyek, most az utamra dobják

szendergő frissességük köpenyét.

Ott! Ott! nézd... annál a baljós fordulónál!...

 

Hegyek, ó szörnyű Állatok, ó Mamutok,

kik lomhán totyogtok, görbítve iszonyú hátatok,

már túlhaladtalak titeket... a semmibe rogytok,

a köd zavarába!...És alig-alig

hallom a döngést, a buta zöngést,

mérföldlépő csizmátok messzi zuhogását!...

 

Azúrköpenyes, friss, messze hegyek!...

Holdfénybe derengő drága folyók!...

Homályos lankák! Az őrült szörny rohan

és elhagy benneteket is... Csillagok, én Csillagaim,

halljátok a futását, a durva zúgását,

acéltüdeje örökös pöfögését?

Én állom a versenyt... ti Véletek, én Csillagaim!...

Gyorsabban!...még gyorsabban!...előre! hajrá!...

Lazítsd a féket!...Nem bírod?...Törd le!...

Hadd zúgjon a motor, vágtasson a gépem!

 

Hurráh! A mocskos földet elhagyom!...

Szabad vagyok, az űrbe röpülök,

az ég arany ágyán,

a Csillagok szikrázó végtelenjén.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://tommi.blog.hu/2008/03/26/vers

Kapcsolódó videók


minimap