Merini, Alda: Se ti potessi parlare, padre...

Se ti potessi parlare, padre,
delle ombre, dei mille pensieri
che mi visitano nella notte
fino a comporre una sarabanda infelice.
I demoni che mi danzano intorno
con oscure gonnelle.
Uomini e donne che mi toccano
con le loro dita:
il sabba delle streghe di questo palazzo,
le visitazioni orrende
e le chiavi del Paradiso

che perdo ad ogni ora,
che cadono con un tonfo per terra.
O padre, tu hai visto l’Apocalisse,
quel Dio delicato e fragrante
che alza le mani
e divide la pula dal grano dolce.
Padre, tu hai capito
la dannazione dell’uomo.

Ha beszélhetnék veled, apám,
az árnyakról, az ezernyi gondolatról,
melyek éjnek idején felkeresnek,
mígnem egy boldogtalan zűrzavart alkotnak.
A démonok, melyek sötét szoknyában
táncolnak körülöttem.
Férfiak és nők, akik ujjaikkal
hozzám érnek:
boszorkányok szombatja ennek az épületnek,
szörnyű látogatások
és a Paradicsom kulcsai
melyeket minden órában elvesztek,
amelyek puffanva zuhannak a földre.
O apám, te láttad az Apokalipszist,
azt a gyengéd és illatos Istent
aki kezét felemelve
elválasztja a pelyvát az édes búzától.
Apám, te megértetted
az ember kárhozatát.