Metastasio, Pietro: A félénk szerelem (Amor timido Magyar nyelven)

  T'intendo sì, mio cuor;
  con tanto palpitar
  so che ti vuoi lagnar
  che amante sei.
  Ah, taci il tuo dolor;
  soffri il tuo martir,
  tacilo, e non tradir
  gli affetti miei.
 
Ma che! Languir tacendo
sempre così dovrassi? Ah no, gli audaci
seconda Amor. Sappia il mio ben ch'io l'amo,
e lo sappia da me. Dirò che rei
son gli occhi suoi dell’ardir mio; che legge
è di natura il dimandar pietade.
Dirò… Ma se l’altera
con me si sdegna, o se mi scaccia? Oh dei!
Vorrei dirle ch’io l’amo e non vorrei…
 
  Placido zefiretto,
  se trovi il caro oggetto,
  dille che sei sospiro;
  ma non le dir di chi.
  Limpido ruscelletto,
  se mai t’incontri in lei,
  dille che pianto sei;
  ma non le dir qual ciglio
  crescer ti fè così…

  Értelek én, szívem, jól!
  S tudom, e dobogás
  Azon tett zokogás:
  Hogy szeretsz magad.
  Ah, hallgass fájdalmidról!
  Ah, tűrd el kínaidat!
  Hallgass, indúlatimat
  El ne árúljad!
 
De mit? - hát hallgatva emésztődjünk mindég?
Ah, nem, a mérőkön segít Ámor s az ég.
Tudja az én kincsem, hogy én megszerettem,
És azt tőlem tudja, én megjelentettem. -
Megmondom, hogy tüzem szemeit vádolja.
Hogy a könyörűlést a természet szólja.
Megmondom - A kevély hátha megneheztel,
Hátha kiver? S kemény szitokkal ereszt el.
Óh egek, mondani akarom is, nem is,
Hogy én őt szeretem, ah, íme, félem is!
 
  Csendes kis zefirecske,
  Ha rád talál ama szépecske,
  Mondjad, hogy sohajtás vagy,
  De meg ne mondd, kié.
  Tiszta kis csermelyecske,
  Ha ő elődbe akad,
  Sírásnak mondd magad,
  De meg ne valld, vized illy nagy
  Vízzé mi szem tevé.