Michelangelo, Buonarroti: Rime 46. (Se 'l mie rozzo martello i duri sassi)

Se ’l mie rozzo martello i duri sassi

forma d’uman aspetto or questo or quello,

dal ministro che ’l guida, iscorge e tiello,

prendendo il moto, va con gli altrui passi.

Ma quel divin che in cielo alberga e stassi,

altri, e sé più, col propio andar fa bello;

e se nessun martel senza martello

si può far, da quel vivo ogni altro fassi.

E perché ’l colpo è di valor più pieno

quant’alza più se stesso alla fucina,

sopra ’l mie questo al ciel n’è gito a volo.

Onde a me non finito verrà meno,

s’or non gli dà la fabbrica divina

aiuto a farlo, c’al mondo era solo.

Kalapácsom a kőből kiszabadítja sorra

a lények benne rejlő formáit: testre testet,

de lendületem Tőle jön, ki százszor nemesebb

s nagyobb énnálam. Markom a szerszámot csak fogja.

Mivel minden az Egytől jön, ki az eget lakja,

az örök mozgató, ki kalapácsot nem másolt,

hanem az ideából faragott kalapácsot,

ki a szépséget adta, s aki mindannyiunk Atyja.

S mert a pöröly csapása attól hatásosabb, ha

a kovács nem csak izmos, de mentől magasabbra

emeli: én nyomorult is, örökké felnézek,

mivel minden munkámmal meddő, befejezetlen

torzó leszek, s magamnak is semmivé kell lennem,

ha nem kapok az égi műhelyből segítséget.