Michelangelo, Buonarroti: Rime 80. (I' mi credetti, il primo giorno ch'io)

I’ mi credetti, il primo giorno ch’io

mira’ tante bellezze uniche e sole,

fermar gli occhi com’aquila nel sole

nella minor di tante ch’i’ desio.

Po’ conosciut’ho il fallo e l’erro mio:

ché chi senz’ale un angel seguir vole,

il seme a’ sassi, al vento le parole

indarno isparge, e l’intelletto a Dio.

Dunche, s’appresso il cor non mi sopporta

l’infinita beltà che gli occhi abbaglia,

né di lontan par m’assicuri o fidi,

Che fie di me? qual guida o qual scorta

fie che con teco ma’ mi giovi o vaglia,

s’appresso m’ardi e nel partir m’uccidi?

Mikor először megláttam szépséged:

ájtatosan csodáltalak és hosszan;

már-már azt képzeltem: sassá változtam,

aki puszta szemmel az égbe nézhet.

Ráébredtem: a gőg hozta rám mindezt,

mert szárny nélkül elérni az egekben

lebegő angyalt éppoly lehetetlen,

mint értelemmel megismerni Istent.

Ha maradhatnék vakító szépséged

mellett, mely roppant fényével betölt:

boldog lennék. Ha nem, mit ér az élet?

Nem szült még oly erős testőrt e föld,

ki tőled meg tud védeni. Elégetsz,

mikor velem vagy; ha elmégy, megölsz.