L’anguilla (Olasz)
L’anguilla, la sirena dei mari freddi che lascia il Baltico per giungere ai nostri mari, ai nostri estuari, ai fiumi che risale in profondo, sotto la piena avversa, di ramo in ramo e poi di capello in capello, assottigliati, sempre più addentro, sempre più nel cuore del macigno, filtrando tra gorielli di melma finché un giorno una luce scoccata dai castagni ne accende il guizzo in pozze d’acquamorta, nei fossi che declinano dai balzi d’Appennino alla Romagna; l’anguilla, torcia, frusta, freccia d’Amore in terra che solo i nostri botri o i disseccati ruscelli pirenaici riconducono a paradisi di fecondazione; l’anima verde che cerca vita là dove solo morde l’arsura e la desolazione, la scintilla che dice tutto comincia quando tutto pare incarbonirsi, bronco seppellito; l’iride breve, gemella di quella che incastonano i tuoi cigli e fai brillare intatta in mezzo ai figli dell’uomo, immersi nel tuo fango, puoi tu non crederla sorella? Feltöltő | Cikos Ibolja |
Az idézet forrása | https://www.atuttarte.it |
|
Az angolna (Magyar)
Az angolna, a hideg tengerek sellője, mely elhagyja a Balti tengert, hogy eljusson a mi tengereinkhez, a torkolatainkhoz, folyóinkhoz, hogy a mélység áramlásával szemben felússzon az egyik mellékfolyótól a másikig, az egyre vékonyodó pataktól a másikig, egyre mélyebbre és mélyebbre, egyre beljebb a szikla szívébe, a csermelyek iszapos vizébe, míg egy nap a gesztenyefák lombján hirtelen átszűrődő fény fel nem villantja a cikázást az eliszaposodott állóvíz tócsáiban, az árkokban melyek a dombos Appenninektől Romagna felé ereszkednek; angolna, fáklya, ostor, nyílvessző, a Szerelem nyilai a földön, melyeket csak árkaink vagy a Pireneusok kiszáradt patakjai térítenek vissza a párzás mennyországához; az élő lélek mely ott keresi az életet ahol csak a hőség mardos és az elhagyatottság, a cikázás mely bizonyítja, hogy minden csak akkor kezdődik mikor minden elszenesedettnek tűnik, betemetett ágnak; rövid írisz,* nőtestvére annak melyet a te szempilláid magukba zárnak, és saradba merülve épségben villogtatod az ember fiai között, vajh, elhihető – e számodra, hogy ő a te testvéred? Montale idővel beismerte, hogy tévedett az angolna élőhelyét és vándorlását illetően, a versben leírt élőhely és vándorlás valójában a lazacra vonatkozik, de annak csak egy darabját öleli fel, az utolsó, az olasz területen leírtak már megfelelnek az angolna vándorlásának. *rövid írisz – a hal kicsiny szemei *A nő, akihez a végső kérdést idézi nem más mint Clizia, a költő kedvese.
|