Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Montale, Eugenio: Az angolna (L’anguilla Magyar nyelven)

Montale, Eugenio portréja

L’anguilla (Olasz)

L’anguilla, la sirena
dei mari freddi che lascia il Baltico
per giungere ai nostri mari,
ai nostri estuari, ai fiumi
che risale in profondo, sotto la piena avversa,
di ramo in ramo e poi
di capello in capello, assottigliati,
sempre più addentro, sempre più nel cuore
del macigno, filtrando
tra gorielli di melma finché un giorno
una luce scoccata dai castagni
ne accende il guizzo in pozze d’acquamorta,
nei fossi che declinano
dai balzi d’Appennino alla Romagna;
l’anguilla, torcia, frusta,
freccia d’Amore in terra
che solo i nostri botri o i disseccati
ruscelli pirenaici riconducono
a paradisi di fecondazione;
l’anima verde che cerca
vita là dove solo
morde l’arsura e la desolazione,
la scintilla che dice
tutto comincia quando tutto pare
incarbonirsi, bronco seppellito;
l’iride breve, gemella
di quella che incastonano i tuoi cigli
e fai brillare intatta in mezzo ai figli
dell’uomo, immersi nel tuo fango, puoi tu
non crederla sorella?
 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásahttps://www.atuttarte.it

Az angolna (Magyar)

Az angolna, a hideg tengerek
sellője, mely elhagyja a Balti tengert,
hogy eljusson a mi tengereinkhez,
a torkolatainkhoz, folyóinkhoz, hogy
a mélység áramlásával szemben felússzon
az egyik mellékfolyótól a másikig,
az egyre vékonyodó pataktól a másikig,
egyre mélyebbre és mélyebbre, egyre beljebb
a szikla szívébe, a csermelyek iszapos vizébe,
míg egy nap a gesztenyefák lombján
hirtelen átszűrődő fény fel nem villantja
a cikázást az eliszaposodott állóvíz tócsáiban,
az árkokban melyek a dombos
Appenninektől Romagna felé ereszkednek;
angolna, fáklya, ostor, nyílvessző,
a Szerelem nyilai a földön,  
melyeket csak árkaink vagy a Pireneusok
kiszáradt patakjai térítenek vissza  
a párzás mennyországához;
az élő lélek mely ott keresi az életet
ahol csak a hőség mardos és
az elhagyatottság, a cikázás mely bizonyítja,
hogy minden csak akkor kezdődik
mikor minden elszenesedettnek tűnik,
betemetett ágnak;
rövid írisz,* nőtestvére annak melyet
a te szempilláid magukba zárnak,
és saradba merülve épségben villogtatod
az ember fiai között, vajh, elhihető – e
számodra, hogy ő a te testvéred?
 
Montale idővel beismerte, hogy tévedett az angolna élőhelyét és vándorlását illetően, a versben leírt élőhely és vándorlás valójában a lazacra vonatkozik, de annak
csak egy darabját öleli fel, az utolsó, az olasz területen leírtak már megfelelnek az angolna vándorlásának.
 
*rövid írisz – a hal kicsiny szemei
*A nő, akihez a végső kérdést idézi nem más mint Clizia, a költő kedvese.
 
 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasajàt

minimap