Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Montale, Eugenio: Hitleri tavasz (La primavera hitleriana Magyar nyelven)

Montale, Eugenio portréja
Takács Zsuzsa (Zsuzsanna) portréja

Vissza a fordító lapjára

La primavera hitleriana (Olasz)

Folta la nuvola bianca delle falene impazzite

turbina intorno agli scialbi fanali e sulle spallette,

stende a terra una coltre su cui scricchia

come su zucchero il piede; l’estate imminente sprigiona

ora il gelo notturno che capiva

nelle cave segrete della stagione morta,

negli orti che da Maiano scavalcano a questi renai.

 

Da poco sul corso è passato a volo un messo infernale

tra un alalà di scherani, un golfo mistico acceso

e pavesato di croci a uncino l’ha preso e inghiottito,

si sono chiuse le vetrine, povere

e inoffensive benché armate anch’esse

di cannoni e giocattoli di guerra,

ha sprangato il beccaio che infiorava

di bacche il muso dei capretti uccisi,

la sagra dei miti carnefici che ancora ignorano il sangue

s’è tramutata in un sozzo trescone d’ali schiantate,

di larve sulle golene, e l’acqua séguita a rodere

le sponde e più nessuno è incolpevole.

 

Tutto per nulla, dunque? – e le candele

romane, a san Giovanni, che sbiancavano lente

l’orizzonte, ed i pegni e i lunghi addii

forti come un battesimo nella lugubre attesa

dell’orda (ma una gemma rigò l’aria stillando

sui ghiacci e le riviere dei tuoi lidi

gli angeli di Tobia, i sette, la semina

dell’avvenire) e gli eliotropo nati

dalle tue mani – tutto arso e succhiato

da un polline che stride come il fuoco

e ha punte di sinibbio…

                                      Oh la piagata

primavera è pur festa se raggela

in morte questa morte! Guarda ancora

in alto, Clizia, è la tua sorte, tu

che il non mutato amor mutata serbi

fino a che il cieco sole in te porti

si abbacini nell’Altro e si distrugga

in Lui, per tutti. Forse le sirene, i rintocchi

che salutano i mostri nella sera

della loro tregenda, si confondono già

col suono che slegato dal cielo, scende, vince –

col respiro di un’alba che domani per tutti

si riaffacci, bianca ma senz’ali

di raccapriccio, ai greti arsi del sud…



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.tellusfolio.it

Hitleri tavasz (Magyar)

Kába éjjeli lepkéktől sűrű gomolyban

hószín felhők úsznak az ablak mélyén, sápadt lámpa körül,

és a földre – mintha cukorra lépnél – csikorgó

szemfedő terül; közelít a nyár, és

lassanként kiereszti az éjszaka vad fagyát

rejtett odvaiból a halódó télnek,

dermedt veteményeseinkből Maianótól a lágy fövenyig.

 

Az imént sátáni harsonás száguldott végig

gaz brigantik hallalija közt a körúton, s titokzatos,

lángoló, horogkeresztekkel felékesített torkolatba rontott,

becsukódtak az ablakok, szegények,

a háború ezer játékszerével

felfegyverezve s védtelen mégis,

bezárt a mészáros, ki friss bogyókat

aggatott leszúrt gödölyék homlokára,

s a balga, vérszomjas mítoszok ünnepélye

megszegett szárnyak, folyók partján nyüzsgő lárvák

tébolyult kavalkádja lett. S a víz marja tovább

partjait, s bűntelen már senki sem marad.

 

Minden hiába volt? San Giovanni égő

gyertyái, mik vakítóvá tették a

lomha láthatárt, istenhozzádok, fogadkozások,

súlyosak, mint a keresztség gyásztele csöndje, míg

vára horda (de gyémánt hasít a fehérlő gleccserek felett,

a kacagó riviérán a surranó légbe,

Tóbiás hét angyala: jövendőnk

vetése) a kezedtől született

lágy heliotrópok — minden kiégett,

Inert förgeteg karmú, tűzként sivító

virágpor hullt alá ...

                              ó, ez a meggyötört

tavasz akkor is ünnep, a halál ha

még vad halálba dermed is! De nézz fel.

az égre, Clizia, az a te sorsod,

ki változó szerelmed változatlan

őrzöd, amíg egyszer a benned égő

világtalan nap elvész a Másik

tüzében. Talán a szirénasikoly, a harang kondulása,

a boszorkányéj szörnyeit köszöntő,

majd egybeolvad az égboltból zendülő

zenével, mely a földre száll, és győzelemre jut

a hajnal sóhajával, s az holnap mindenkire

ráköszönt, a rémület szárnyait levetve,

Dél szikkadt folyómedrei felől ...



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap