Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Monti, Vincenzo: Himnusz Olaszhon megszabadítására (Bella Italia Magyar nyelven)

Monti, Vincenzo portréja
Radó Antal portréja

Vissza a fordító lapjára

Bella Italia (Olasz)

Bella Italia, amate sponde,
pur vi torno a riveder!*
Trema in petto, e si confonde
l'alma oppressa dal piacer.
 
Tua bellezza, che di pianti
fonte amara ognor ti fu,
di stranieri e crudi amanti
t’avea posta in servitù.
 
Ma bugiarda e mal sicura
la speranza fia de’ re.
Il giardino di natura
no, pei barbari non è.
 
Bonaparte al tuo periglio
dal mar libico volò,
vide il pianto del tuo ciglio,
e il suo fulmine impugnò.
 
Tremar l’Alpi, e stupefatte
suoni umani replicar,
e l’eterne nevi intatte
d’armi e armati fiammeggiar.**
 
Del baleno al par veloce
scese il forte, e non s’udì:
ché men ratto il vol, la voce
della Fama lo seguì.
 
D’ostil sangue i vasti campi
di Marengo intiepidir,
e de’ bronzi ai tuoni ai lampi
l’onde attonite fuggir.
 
Di Marengo la pianura
al nemico tomba diè.
Il giardino di natura,
no, pei barbari non è.
 
Bella Italia, amate sponde,
pur vi torno a riveder!
Trema in petto, e si confonde
L’alma oppressa dal piacer.
 
Volgi l’onda al mar spedita,
o de’ fiumi algoso re;
dinne all’Adria che finita
la gran lite ancor non è;
 
di’ che l’asta il franco Marte
ancor fissa al suol non ha;
di’ che dove è Bonaparte
sta vittoria e libertà.
 
Libertà, principio e fonte
del coraggio e dell’onor,
che il piè in terra, in ciel la fronte,
sei del mondo il primo amor;
 
questo lauro al crin circonda:
virtù patria lo nutrì,
e Desaix la sacra fronda
del suo sangue colorì.
 
Su quel lauro in chiome sparte
pianse Francia, e palpitò.
Non lo pianse Bonaparte,
ma invidiollo e sospirò.
 
Ombra illustre, ti conforti
Quell’invidia, e quel sospir:
visse assai chi ‘l duol de’ forti
meritò nel suo morir.
 
Ve’ sull’Alpi doloroso
della patria il santo amor,
alle membra dar riposo
che fur velo al tuo gran cor.
 
L’ali il Tempo riverenti
al tuo piede abbasserà;
fremeran procelle e venti,
e la tomba tua starà.
 
Per la cozia orrenda valle
usa i nembi a calpestar,
torva l’ombra d’Anniballe
verrà teco a ragionar:
 
chiederà di quell’ardito,
che secondo l’Alpe aprì.
Tu gli mostra il varco a dito,
e rispondi al fier così:
 
- Di prontezza e di coraggio
te quel grande superò:
Afro, cedi al suo paraggio;
tu scendesti, ed ei volò.
 
Tu dell’itale contrade
abborrito destruttor:
ei le torna in libertade,
e ne porta seco il cor.
 
Di civili eterne risse
tu a Cartago rea cagion:
ei placolle, e le sconfisse
col sorriso e col perdon.
 
Che più chiedi? Tu ruina,
ei salvezza al patrio suol.
Afro, cedi e il ciglio inchina;
muore ogni astro in faccia al sol.
 
 
*  Nel1799 gli austriaci, alleati con i russi, ritornano in Lombardia e Vincenzo Monti ripara in Francia. Nel 1801, alcuni mesi dopo la battaglia di Marengo, rientra in Italia al seguito di Napoleone.
**Nel maggio del 1800, Napoleone valicò le Alpi al passo del Gran San Bernardo cogliendo di sorpresa gli austriaci che furono poi battuti nella battaglia di Montebello.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.doppiozero.com

Himnusz Olaszhon megszabadítására (Magyar)

Szép hazám, imádott partok,
Újra látlak titeket!
Reszket szívem és a kéjét
Alig, alig bírja meg.
 
Szép vagy! S mennyi bút kell tűrnöd,
Mennyi jajt szépségedér' –
Zsarnok idegen „imádók"
Rabnőjévé sülyedél!
 
De a királyok reménye
Csalfa volt és áltató:
Nem: a természetnek kertje
Barbaroknak nem való!
 
Lybiából Bonaparte
Már közelg, segíteni –
Látta két szemed keservét
S villámát előszedi.
 
És az Alpok megremegnek,
Hallva élők lépteit;
Érintetlen jégmezők közt
Kard csörgését érezik.
 
Lecsapott, miként a villám –
Hír se' járt hada előtt,
Mert a hírnek szárnya lassúbb,
S sohsem érheti el őt.
 
És Marengo messze síkja
Temetővé változott –
Megdagadva piros vértől
Ömlenek a habok ott.
 
Végsőt nyögve hull a porba
Vérző lovassal a ló –
Hah! a természetnek kertje
Barbaroknak nem való!
 
Szép hazám! imádott partok!
Újra látlak titeket!
Reszket szívem és a kéjét
Alig, alig bírja meg.
 
Vidd habod', folyók királya,
Vidd a tenger árjiba!
Mondd meg néki: „Még a küzdés
Nem ért véget, Ádria!"
 
Mondd, a frank Mars nem döfé le
Dárdáját a földbe még –
Ott a győzelem, s szabadság,
Merre Bonaparte lép.
 
Oh szabadság, melytől árad
Hősiség és becsület,
Mely a földön állva, főddel
A nagy eget verdesed:
 
Tedd e babért fürteidre,
Hadd díszítse homlokod -
Mindegyik szent levelecskén
Desaix vérét láthatod!
 
Őt siratta zilált fürttel
Frankhon őrző angyala:
Bonaparte nem siratta,
Hanem irigye vala.
 
Oh ne bántson ez irigység,
Megdicsőült hadvezér:
Eleget élt, kit a sírba
Nagyok bánata kisér.
 
Ott az Alpok büszke bérczén
Nézz a tieid felé:
Búsan válnak meg a testtől,
Mely szivedet könnyezé.
 
Az idő vigyázva szárnyal
Majd e sír előtt tova:
Bármit romba dönt a szélvész,
Ezt nem bántja - nem, soha!
 
Alpok szikla-bérczein túl,
Hol szárnyalnak fellegek,
Majd eléd jön Hannibál is,
Jő beszélni te veled.
 
S kérdi: »Ki az, ki az Alpon
Másodszor nyitott utat?«
S te felelsz a büszke hősnek,
S karod ő reá mutat:
 
„Gyorsaságban, hősiségben
Ez múlt tégedet felül:
Engedd néki elsőséged –
Te csak mentél, ő repül!
 
S a mig téged átkozának,
Ki e földet pusztitád:
Ezt imádják - hisz szabaddá
Ő tévé Itáliát!
 
Örök polgár-háborúnak
Vagy bűnös szülője te:
Ő szavával, mosolyával,
A hol harcz volt, békite.
 
Ő e honnak megváltója,
Te meg rája gyászt hozál –
Eltűnik a csillag fénye,
El a nap sugárinál!"



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaR. A.

minimap