Pascoli, Giovanni: Ködben (Nella nebbia Magyar nyelven)
Nella nebbia (Olasz)E guardai nella valle: era sparito tutto! sommerso! Era un gran mare piano, grigio, senz'onde, senza lidi, unito.
E c'era appena, qua e là, lo strano vocìo di gridi piccoli e selvaggi: uccelli spersi per quel mondo vano.
E alto, in cielo, scheletri di faggi, come sospesi, e sogni di rovine e di silenzïosi eremitaggi.
Ed un cane uggiolava senza fine, né seppi donde, forse a certe péste che sentii, né lontane né vicine;
eco di péste né tarde né preste, alterne, eterne. E io laggiù guardai: nulla ancora e nessuno, occhi, vedeste.
Chiesero i sogni di rovine: - Mai non giungerà? - Gli scheletri di piante chiesero: - E tu chi sei, che sempre vai? -
Io, forse, un'ombra vidi, un'ombra errante con sopra il capo un largo fascio. Vidi, e più non vidi, nello stesso istante.
Sentii soltanto gl'inquïeti gridi d'uccelli spersi, l'uggiolar del cane, e, per il mar senz'onde e senza lidi,
le péste né vicine né lontane.
|
Ködben (Magyar)S a völgybe néztem: foszló semmiség, mindent elnyelt e roppant szürke tenger, hol nincs hullám, se öblös partvidék.
S megbújik minden dermedt félelemmel, a mélyben itt-ott egy-egy hang sikong, riadt madárka surran, ő eseng fel.
S az égből, hol sejlő a horizont, bükkfák csontváza csüng, s a bércek ormán romok s kis kunyhók árnyképe borong.
S egy mord eb kóborol, hosszan csaholván, nem tudni, honnan, s mintha sem közel, sem távol, léptek súlya döngne tompán,
halk zaj visszhangja kél, komor zörej, mely egyre dobban, sem gyorsan, se lassan. S a völgyben mindent lomha köd föd el.
A rom ködképe kérdi: Mily utas van ott lenn, ki célt nem ér? – S ki vagy te, mondd, ki folyton jársz? – Szólt egy fa a magasban.
Én tán egy árnyat láttam, mely bolyong, fején köteg fa, azt hurcolta árván, ott volt, még láttam, s már továbbosont.
Riadt sikolyt hallottam, egy madár tán azon sírt, hogy hová repüljön el, vonítást és e köd holt óceánján
a lépteket, sem távol, sem közel.
|