Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Pavese, Cesare: Idegen (Esterno Magyar nyelven)

Pavese, Cesare portréja

Vissza a fordító lapjára

Esterno (Olasz)

Quel ragazzo scomparso al mattino non torna.

Ha lasciato la pala, ancora fredda, all'uncino

(era l'alba)

nessuno ha voluto seguirlo:

s'è buttato su certe colline.

Un ragazzo dell'età che comincia a staccare bestemmie,

non sa fare discorsi.

Nessuno ha voluto seguirlo.

Era un'alba bruciata di febbraio,

ogni tronco del colore del sangue aggrumato.

Nessuno sentiva nell'aria il tepore futuro.

Il Mattino è trascorso

e la fabbrica libera donne e operai.

Nel bel sole qualcuno si stende

a mangiare affamato.

Ma c'è un umido dolce che morde nel sangue

e alla terra dà brividi verdi.

Si fuma e si vede che il cielo è sereno, e lontano.

Le colline sono viola.

Varrebbe la pena di restarsene

lunghi per terra nel sole.

Ma a buon conto si mangia.

Chissà se ha mangiato quel ragazzo testardo ?

Dice un secco operaio che

va bene, la schiena si rompe al lavoro

ma a mangiare si mangia.

Si fuma persino.

L'uomo è come una bestia, che vorrebbe far niente.

 

Son le bestie che sentono il tempo

e il ragazzo l'ha sentito dall'alba.

E ci sono dei cani che finiscono marci in un fosso :

la terra prende tutto.

Chi sa se il ragazzo finisce lungo un fosso, affamato ?

E' scappato all'alba senza fare discorsi

con quattro bestemmie,

alto il naso nell'aria.

Ci pensano tutti

aspettando il lavoro,

come un gregge svogliato.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://blog.libero.it/stellate/7367749.html

Idegen (Magyar)

A korareggel eltűnt fiú nem jött meg eddig.

Itthagyta a lapátját, hozzá se nyúlt, a kampón

– hajnal volt –, nem akart hát utána menni senki:

elbujdosott a dombok közé. Abban a korban

van éppen, amikor még folyton káromkodik csak

a kamasz srác, csevegni nem tud. Senkise

akart utána menni. Üszkös-kék februári

hajnal párállt, a törzsek alvadt vérbarna színben

álltak. A levegőben még nem érezte senki,

hogy langyos lesz a nappal.

Aztán elmúlt a reggel,

asszonyt, seregnyi munkást ontott a gyár magából.

Valaki – hisz a munkát félóra múlva kezdik

újra – kiéhezetten nekiállt falatozni.

Valami nyirkos, ízes édesség bizsereg már,

a vérbe mar s a földre zöld borzongásokat küld.

Dohányzunk, nézegetjük, milyen derűs az égbolt

s ibolyaszín a dombsor. De jó is volna egyszer

sokáig elheverni verőfényben a földön.

De enni kell, mindenképp! Ki tudja, hogy evett-e

a makacs kölyke?! Egy csont-bőr munkás ekkor így szól:

no jó, rendben, az ember gerince beleroppan

a munkába, de enni, azt kell. S füstölni is kell.

Az ember csak lazsálna leginkább, mint az állat.

 

Az állatok megérzik az időt, s a fiú is

megérezte ma reggel. Árokban végzik egyszer

a kutyák, ott rohadnak: befogad s elemészt a

föld mindent. És ki tudja, hátha kiéhezetten,

árokban végzi ő is?! Hisz nem szólt egy büdös szót,

csak szentségelt kutyául s elillant pirkadatkor,

valamiért megorrolt.

Mind rá gondolnak ekkor,

munkára várva, mint egy roppant, kedveszegett nyáj.

 



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap