Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Pirandello, Luigi: Az utolsó kávé (L’ultimo caffè Magyar nyelven)

Pirandello, Luigi portréja

L’ultimo caffè (Olasz)

Non poter dormire,
pe’ vecchi, brutto segno
di morte vicina:
vuol dire che il congegno
vitale si scombina.

Solo
sul tetto
della vecchia casa dirimpetto
esala un fumajolo
a spire
nell’alba
umidiccia e scialba
un lieve fumo.
Là dirimpetto
abita un buon vecchietto
che certo è in cucina
per il suo caffè.

(Vicina
la morte
a chi non può dormire.)

Curvo sul fuoco
soffia il vecchietto forte;
poi la bianca tazza
solita
prepara: tre pezzetti
di zucchero, ché amaro
gli sa sempre il caffè.
Schizza faville il fuco.

(Vecchietto caro,
tu forse non m’aspetti.
Tra poco
pur verrai con me.)

Su la vasta piazza
dorme ancor l’ombra bassa;
qualche mattiniero
nero
vi passa.
Languida qualche stella
dal cielo occhieggia ancora.
Salutan la novella
squallida aurora
da presso e da lontano
i galli. Eccolo: dietro
il vetro
del balcon, pian piano
ora
sorseggia il buon vecchietto
caldo il suo caffè.
Prima che tragga il sorso,
vi soffia; chiude gli occhi:
chi sa che mai ricorda!
Forse gli sciocchi
sogni di questa notte.

Venivano
da bianche tombe
lontane
tante colombe.
A frotte.
Di sotto il guanciale
sguisciava una serpetta
che gli dava un morso
sul cuore
senza fargli male.

Ancora, ancora un sorso,
vecchietto, non dar retta.
Perché ti guardi intorno?
Silenzio. Batton l’ore.
Le cinque. Chi t’aspetta?
E’ giorno, vedi? è giorno
già chiaro.
Finisci il tuo caffè.

(Poi vecchietto caro,
fa’ cuore,
te ne verrai con me.)



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://rebstein.wordpress.com

Az utolsó kávé (Magyar)

Mikor az öregek
nem tudnak aludni, intő
jele ez a halál közeledtének:
bizonyíték, hogy már nem jól
működik a létfontosságú szerkezet.

Magányosan,
a szembeni
öreg ház tetején,
egy kémény karikákban
árasztja
könnyed füstjét
a nedves és fakó
hajnalon.
Egy kedves öreg
lakik ott szemben
ki talán éppen
kávét főz a konyhában.

(Közel
a halál azoknak
akik nem tudnak aludni.)

Tűz fölé hajolva,
fújja azt erősen az öregember;
majd előkészíti
a szokásos
fehér csészét: három
kockacukrot, mert néki
mindig keserű a kávé.
Szikrákat vet a tűz.

(Kedves öreg
te talán nem vársz engem.
De nemsokára mégis
velem fogsz jönni.)

A lapos árnyék
még alszik a tágas téren;
néhány sötétlő
koránkelő
halad át rajta.
Egypár lankadó csillag
még kacsintgat az égen.
Közelről és távolról,
kakasok üdvözlik
az új sápadt
hajnalt: Nicsak, az erkély
ablaka mögött,
a jóságos öreg,
lassan óvatosan,
éppen most
kortyolgatja a forró kávét.
Belefúj mielőtt
hörpintene: szemeit becsukja:
ki tudja mire emlékezik!
Talán a ma éjszakai
ostoba álmokra.

A távoli
fehér sírokból
sok
galamb jött.
Csoportosan.
A párna alól
egy kis kígyó kúszott elő,
szívén harapta,
anélkül,
hogy fájdalmat okozott volna.

Még egy, még egy korty,
öreg, ne törődj semmivel.
Miért tekintgetsz úgy magad körül?
Csend van. Üt az óra.
Öt óra van. Ki vár rád?
Már nappal van, látod? világos
nappal.
Idd csak meg a kávéd.

(Aztán kedves öreg,
nyugodj bele,
viszlek magammal.)

 
 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap