Pozzani, Claudio: A mia madre

Ti ho visto in faccia in quella stanza
io sporco di sangue e muco
tu stravolta e curiosa
Ho tentato di dirti che non ero sicuro
di voler restare fuori di te
ma le parole che avevo in testa
nella mia bocca si impastavano male
Avevo appena imparato che tutta la vita
sarebbe stata ipocrisia e paradosso
ti avevo appena fatta soffrire
ti avevo fatto sanguinare
eppure ero io a piangere e tu a sorridermi
Ti ho visto in faccia in quella stanza
mentre mi portavano via
C’era troppa confusione
per dirti quanto fossi felice
di poter finalmente dare un viso
al ventre che mi aveva ospitato
E più tardi con i miei colleghi
si discuteva di reincarnazione,
di eterno ritorno, dei cicli di Vico
ma non vedevo l’ora di rivederti
e di conoscere il tuo uomo e vostro figlio
dei quali sentivo la voce ovattata e lontana.
Ti ho visto in faccia in quella stanza
e darei tutto quello che ho per ricordarmene

Láttam az arcodat abban a szobában,
én vérrel és nyálkával szennyezetten,
te feldúltan és kíváncsian.
Próbáltam tudatni veled, hogy nem vagyok biztos
benne, hogy rajtad kívül akarok – e maradni,
de a szavak melyek a fejemben voltak
a számban rosszul álltak össze.
Éppen akkor tanultam meg, hogy az egész életem
képmutatásból és képtelenségből állt volna,
éppen most véreztél és szenvedtél miattam,
pedig én voltam az, aki sír és te
aki mosolyogtál rám.
Láttam az arcodat abban a szobában
miközben kivittek onnan.
Túl nagy volt a zűrzavar ahhoz,
hogy elmondhassam, mily boldog vagyok,
hogy arcot adhatok annak a méhnek,
mely vendégül látott engem.
Később, a kollegákkal, a lélekvándorlásról,
az örökös visszatérésekről, Vico ciklusairól
vitatkoztunk,
de én alig vártam, hogy újra láthassalak,
hogy megismerhessem társadat és fiatokat,
kiknek tompa és távoli hangját hallottam.
Láttam az arcodat abban a szobában
és mindent megadnék érte, hogy emlékezzek rá.