Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Pozzani, Claudio: BREAKING NEWS

Pozzani, Claudio portréja

BREAKING NEWS (Olasz)

E' una frullata di muri acciaio e cristallo
ciò che bevono i miei occhi
Nell'aria ballano ancora
vibrazioni oblique
e vespe cattive
che vane cercano l'Itaca al loro volo
e stanche si lasciano cadere
tra i roveti neri
Tu sei nel tuo soggiorno di mogano chiaro
sette fusi lontana
sorseggiando Verlaine e vino rosso
ma quaggiù
amore mio
è una flora rugginosa
di tondini fuori dal cemento
come bucaneve d'inferno
Non accendere la TV,
non infliggere alla quieta stanza
le grida azzurrine
che spaccherebbero il tuo sorriso
che aprirebbero di colpo la tua mano
facendo cadere il bicchiere
riproponendo sul tuo tappeto
ciò che ho in mezzo al mio petto squarciato
Non accendere la TV,
non sai ancora nulla della polvere
che è nuvola che non si piove,
nulla delle grida
che serrano come cappi
cuori orecchie e sguardi,
nulla di bambole
che guardano fisse
armadi sfondati
e incesti improvvisi tra pavimenti e soffitti
Non accendere la TV,
non voglio che i singhiozzi di violini
sappiano di sangue e macerie,
che il tuo vino si confonda
con le campane cadute
Me ne sto andando
sul tappeto volante
di una barella scomoda
tra cinghie che mi stringono
e cielo che mi sfiora
Una corolla mi abbraccia
di caotico silenzio,
mani che spingono
che sovrappongo a quelle decise
di mia madre al supermarket
mani con flebo
che diventano di mio nonno
che travasava vino nel casolare di pietra
Vedo nella pioggia di sguardi su di me
che il mio tempo sta per mettere punto
sarò solo benzina sprecata a sirene spiegate
una fenditura superflua nel muro di folla
Non accendere la TV,
amore mio
finisci quel calice per me
per quel brindisi che domattina
saprai diventato per sempre impossibile,
leggimi di Verlaine una poesia qualsiasi
oppure quella contro la Natura ostile e cattiva
Pensavo di vivere abbastanza
per farti felice
E' bastato appena un brivido di terra
per scardinarmi il fiato.
Quanto futuro sprecato.
 
Croazia, 21 marzo 2015
 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásahttps://www.pioggiaobliqua.it

BREAKING NEWS (Magyar)

Falak, acél és kristály keveréke
mit szemeim magukba szívnak.
A levegőben még
ferde rezgések
és gonosz darazsak táncolnak,
melyek röptükben hiába keresik Ithakát
és fáradtan hagyják magukat leesni
egy fekete tövisbokorba.
Hét időzónával távolabbi és világos
mahagóni nappalidban vagy,
Verlaine és vörös bort kortyolva,
de itt lenn
szerelmem
itt a cementből kiálló vasrudak állnak
akár egy rozsdaszínű növényzet,
mint pokolbéli hóvirágok.
Ne kapcsold be a tévét,
ne sújtsd a szobád nyugalmát
azúrkék sikolyokkal,
amelyek összetörnék mosolyod,
melyektől hirtelen kinyílna kezed
leejtvén poharadat,
és a szőnyegeden híven visszaadná azt,
ami a szétmarcangolt mellkasom közepén van.
Ne kapcsold be a tévét,
még nem tudsz semmit a porról,
ami felhő, ami nem esik,
semmit a sikolyokról
melyek hurokként zárnak szíveket,
füleket és tekinteteket,
semmit a bábukról
melyek mereven bámulják
az összetört szekrényeket,
a padlók és a mennyezet közötti öntudatlan vérfertőzést.
Ne kapcsold be a tévét,
nem akarom, hogy vér és törmelék
íze legyen a hegedűk sírásának,
hogy borod összekeveredjen
a lezuhant harangokkal.
Egy kényelmetlen hordágy
repülő szőnyegén távozom,
szorító pántok
és az engem érintő ég között,
egy koszorú zűrzavaros
csönddel vesz körül,
a hordágyat toló kezek
melyeket anyám erős kezei fölé
helyezek a szupermarketben,
infúzióra kapcsolt kezek
már a nagyapám kezeivé válnak,
aki bort töltött egy kőházikóban,
látom a rám szegeződő tekintetek záporában,
hogy időm lassan a vége felé jár,
én leszek a sikító szirénák elpazarolt benzinje,
egy tömegfalnak felesleges áttörése.
Ne kapcsold be a tévét,
szerelmem
idd ki azt a kelyhet helyettem is,
a pohárköszöntőt, melyről holnap reggel tudni fogod,
hogy örökre lehetetlenné vált,
olvass fel nekem egy Verlain verset, bármelyiket,
talán azt az ellenségest és gonoszt a természet ellen.
Azt hittem, hogy eleget fogok élni,
hogy boldoggá tegyelek,
elég volt a föld egy kisebb megrezdülése,
hogy elakadjon lélegzetem.
Mennyi elpocsékolt jövő.
 
Horvátország, 2005 március 21
 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasajàt

minimap