Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Pozzani, Claudio: Gyászének (Epicedio Magyar nyelven)

Pozzani, Claudio portréja

Epicedio (Olasz)

Non sento orti
dentro me
solo steppa e tundra
Nessun fruscio di crescita o di vita
Nessuna trasformazione
Nessun organo di luce
Soltanto scie grigie
come vortici di numeri di roulette
e lampi magri
come radici di pianta carnivora
che divora angeli e aerei
al di sopra delle nubi
 
Non sento porti
dentro me
solo navi bombardate
Nessun formicolio di pulsante gioia attiva
Nessun trasporto o sollevamento
Nessun roteare di fari
Soltanto voragini e banchine sbrecciate
solo ganci di gru abbandonate
che dondolano al vento come donne impiccate
 
Non sento morti
dentro me
solo scheletri e silenzi
Nessun ricordo spezzato
come un ombrello dal temporale
Nessuna ernia da sollevamento lapidi
Nessun cacciavite a inchiavardare bare
Soltanto un asindeto di visioni amare
solo semafori lampeggianti grigio
in incroci deserti orfani di clacson
 
Non sento forti
dentro me
solo tende strappate
Nessuna donna che si fa sull’uscio
a salutare l’uomo che va via
Nessuna casa dalla schiena di pietra
Nessuna chiesa con le croci intere
Soltanto ombre impresse sui muri
e ponti che percorre solo il vento
e solo il vento un giorno potrà ritornare.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.filidaquilone.it

Gyászének (Magyar)

Nem kertek,
sztyeppék és tundra
nő bennem.
Növekedés vagy élet fuvallata – semmi.
Változás - semmi.
Sem fényorgona,
csak rulettszámokként
örvénylő, szürke csíkok
és a felhők fölött
angyalokat és repülőket zabáló,
húsfaló növények gyökereiként
sovány villámok.
 
Nem kikötők,
csak bombázott hajók
rezzennek bennem.
Hullámzó öröm nyüzsgése - semmi.
Szállítás vagy rakodás - semmi.
Világítótorony gördülő fénye – semmi.
Csak örvénylés és rágottszélű betonpart,
csak elhagyatott daruk emelőhorgai,
mint akasztott árnyak, ringnak a szélben.
 
Nem halottak,
csak csontvázak és csend
űrje bennem.
Mint vihar az ernyőt,
emléket szaggat a semmi.
Kőemelésből fakadó sérv – semmi.
Sem csavarhúzó koporsónyitáshoz.
Csak keserű látomások szakadatlan sora,
csak szürkén villogó jelzőlámpák,
kürtszó nélküli, elhagyatott kereszteződésekben.
 
Nem erődök,
csak tépett sátrak
csüggnek bennem.
Búcsút intő asszony
az ajtón nem áll.
Nem áll kőtetős ház az útban.
Sértetlen kereszt templomon nem áll.
Csak falra vetődő árnyak,
a hidakon csak a szél fut,
és ő, csak a szél tér majd vissza.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.litera.hu

minimap