Pozzani, Claudio: Kihánytam a lelkemet (Ho vomitato l'anima Magyar nyelven)

Ho vomitato l'anima
ieri
e adesso mi sento più leggero
posso nuotare
libero
senza zavorre di rimorsi e cattiverie
Ho vomitato l'anima
ieri
e ho sporcato il cesso
Non so cosa mi uscisse dal corpo
sembrava limatura di ferro
mischiata a cotone insanguinato
forse aveva segato le sbarre
per poter scappare
forse si era ferita
forse infettata
Ho vomitato l'anima
ieri
ma non è stato come me l'aspettavo
Pensavo che attendesse
le trombe del Giudizio Universale
la barca di Caronte
o almeno un rintocco di diafane campane
Niente
Non ce la faceva più a restarmi dentro
Scalciava
Urlava
Soffocava
e io mi forzavo
sopportavo
perché pensavo che fosse indispensabile
avere un'anima
e anche lei pensava
d'aver bisogno d'un corpo
E' strisciata via dalla mia bocca
la sua coda era lunga e spinosa
e si agitava guardandosi attorno
Ho vomitato l'anima
ieri
e chissà dov'è finita
sembrava fatta di mercurio
imprendibile
come quando ce l'avevo dentro
e mi rovesciavano come un guanto
restando attoniti
davanti alle mie pareti lisce
Ho vomitato l'anima
ieri
e oggi i Nullibisti di Henry Moore
mi vogliono già
come loro capolista
alle prossime elezioni
Appena sei vuoto
vieni scelto
per rappresentare gli altri
Un bidone che può contenere
più rifiuti possibili
Rifiuti di carta
Rifiuti di carne
Rifiuti nati per essere rifiuti
Rifiuti fatti per non essere rifiuti
Ho vomitato l'anima
ieri
e forse mi manca già
non so più con chi mentire
quando sono solo
quando sogno solo
Il letto a volte m'ingoia
mi accoglie sorridente
e poi si piega a metà
come una pizza mangiata con le mani
e io mi sento digerito
nei sogni
digerito bene quando non li ricordo
digerito male quando i miei occhi
al risveglio si spalancano di colpo
e mi sputano fuori
Ho vomitato l'anima
ieri
e forse se ne sta nascosta
nel sifone
sta arringando grumi di capelli
microbi & saponi
incrostature nere di chissà cosa
Cosa starà dicendo di me?
Se ne parlerà male
ogni mattina il lavabo
s'intaserà per sciopero
Eppure anche voi, Popoli degli Scarichi,
avevate fiducia del mento
che intravvedete dal buco
Non lasciatevi corrompere anche voi
come ho fatto io
ora lei è la vostra guida
come lo è stata per me
Vi farà diventare profumati, bianchi & puliti
Un Popolo dello Scarico senza identità
Voi abituati a guardare dal basso in alto
e a provarci gusto
Come quando io bambino alzavo lo sguardo
e vedevo le nuvole marzoline
impigliarsi nei baffi di mio padre
o la mano di mia madre
che pendeva come una liana
a cui appendermi sicuro
e voi, Popoli dello Scarico
non riuscivate ancora a vedermi
perché al piccolo lavabo
io non arrivavo ancora
neppure sopra una sedia
Ho vomitato l'anima
ieri
e fu forse rigurgito infantile
latte e biscotti al plasmon
scaldati dal mio giovane ventre
Avere un'anima al plasmon
Al napalm, al plancton, al clacson
Avere un'anima e vomitarla
e quel vomito animarlo
Non è colpa mia se anche stasera
sono costretto a inventarmi storie che nessuno mi racconta mai
e non è neanche questione
d'essere un eterno bambino,
perché gli altri non sono cresciuti
sono soltanto già morti
e al Cimitero sì, ci vado a giocare
ma la noia ben presto si trasforma in zanzare buie
Mangio bestie morte fatte a fette
Ho l'immagine di un moribondo sopra il mio letto
Ho studiato e amato le opere di uomini morti
Le cose morte mi hanno sempre nutrito corpo e anima
E il primo è dannatamente vivo ed instancabile
E la seconda addirittura è fuggita via
Ho vomitato l'anima
ieri
e chi se ne frega
al primo freddo rientrerà da sola
come un gatto scappato sui tetti
che rientra starnutente e arruffato
Forse si starà proprio azzuffando
con i gatti che in varie epoche mi sono stati accanto
e che per tutta la loro vita
amarono di me soprattutto le mani
quando si trasformavano in ciotole piene
o in spazzole ossute calde
Ho vomitato l'anima
ieri
ma tu mi sei rimasta dentro
eravate nella stessa cella
e lei se n'è andata senza dirti nulla
o sei voluta restare
ti manca poco per uscire regolarmente
perché scappare, dunque?
No, tu mi sei rimasta dentro
dentro come sempre
E' uscito di tutto dal mio corpo
Umori, bestemmie, sogni, raffreddori, denti da latte
Adesso anche l'anima
E'uscito di tutto, dicevo,
tranne te
e tranne me
Ho vomitato l'anima
ieri
sembrava un mazzo di rose sul pavimento
come uno di quelli che mi facevano arrossire al ristorante
perché non sapevo cosa dovevo fare
e ti avrebbe tenute le mani occupate tornando a casa
Quelle mani, ahimé soltanto due,
che avrei voluto sanguisughe da salasso su di me
dieci, venti soffici ventose tiepide sulla schiena
a togliere umidità, vuoto ed amarezza.
Ho vomitato l'anima,
ieri.

Kihánytam a lelkemet
tegnap
és most könnyebbnek érzem magam
szabadon
úszhatok
lelkiismeret – furdalás  és gonoszságok terhe nélkül
Kihánytam a lelkemet
tegnap
és beszennyeztem a vécét
Nem tudom mi jött ki a testemből
véres pamuttal kevert
vasreszeléknek tűnt 
talán átfűrészelte a rácsot
hogy elmeneküljön
talán megsérült
talán megfertőzött
Kihánytam a lelkemet
tegnap
de nem olyan volt, mint amilyennek vártam
Azt hittem megvárja az Utolsó Ítélet trombitáját
Charon csónakját
vagy legalább is a törékeny harangok egy kondulását
De nem
Nem tudott tovább bennem maradni
Rugdalózott
Ordibált
Fulladozott
én erőltettem magam
elviseltem
mert létfontosságúnak tartottam
hogy lelkem legyen
és, hogy ő is azt gondolja
hogy szüksége van egy testre
Kicsúszott a számon
farka hosszú és tüskés volt
idegeskedve tekingetett maga körül
Kihánytam a lelkemet
tegnap
ki tudja hová lett
mintha higanyból lett volna
megfoghatatlan
mint mikor bennem volt
és kifordítottak, mint egy kesztyűt
és meghökkenten álltak
sima falaim előtt
Kihánytam a lelkemet
tegnap
és ma, Henry Moore nullibistái
a következő választásokon
mint ranglista vezetőt
máris engem akarnak 
Amint üres vagy
kiválasztanak
hogy másokat képviselj
Egy olyan szemeteskuka, amely
legtöbb hulladékot képes befogadni
papírhulladékot húshulladékot
hulladékot melyek hulladéknak születtek
hulladékot melyet nem hulladéknak szántak
Kihánytam a lelkemet
tegnap
talán máris érzem hiányát
nem tudom, hogy kinek hazudjak
mikor egyedül vagyok
mikor egyedül álmodok
Olykor elnyel az ágy
befogad mosolyogva
majd félbehajlik
mint egy kézzel evett pizza
és én álmaimban
megemésztve érzem magam
jól megemésztett mikor nem emlékszem rájuk
rosszul emésztett mikor ébredéskor
szemeim hirtelen tágra nyílnak
és kiköpnek engem
Kihánytam a lelkemet
tegnap
és talán a szifonban
rejtőzködik
talán hajcsomóknak, mikrobáknak
és szappanoknak valami fekete
kitudja mi lerakódásának szónokol
Vajon mit mondhat rólam?
Ha rosszat mond
a mosdókagyló minden reggel bedugul
és eltömődik a sztrájk miatt
De ti is, Lefolyók Népei
megbíztatok az állakban
amit a lyukon át láttok
Ne hagyjátok ti is megvesztegetni magatokat
mint ahogy én tettem azt
most ő a ti vezéretek
mint ahogy az enyém is volt
Illatossá és tisztává fog tenni benneteket
Egy identitás nélküli Lefolyók Népévé
Ti akik megszoktátok hogy alulról felfelé nézzetek
és még kedvelitek is
Mint mikor én, mint gyermek felemeltem tekintetemet
és láttam a márciusi felhőket
beleakadni apám bajszába
vagy anyám kezét mely úgy lógott mint egy lián,
melybe biztonsággal kapaszkodhattam
és ti, a Lefolyó Népe
még nem láthattatok engem
mert a kis mosdókagylóhoz
még egy székről
sem értem fel
Kihánytam a lelkemet
tegnap
talán gyermeki öklendezés volt
fiatal gyomromban felmelegedett
tej és plasmon keksz
Plasmon lélekkel rendelkezni
Napalm, plankton vagy kürt lélekkel
Egy lélekkel rendelkezni, kihányni azt
és életre kelteni azt a hányadékot
Nem az én hibám, ha ma este is kénytelen vagyok
történeteket kitalálni magamnak melyeket soha senki
nem mond el nekem
és még csak nem is kérdés
örök gyereknek lenni
mert a többiek nem nőttek fel
csak már halottak
és igen, a Temetőbe elmegyek játszani
de az unalom hamarjában sötét szúnyogokká válik
Felszeletelt döglött állatokat eszek
Egy haldokló ember képe van az ágyam felett
Tanulmányoztam és szerettem az elhunyt emberek műveit
A holt dolgok mindig táplálták testemet és lelkemet
Az első átkozottul eleven és fáradhatatlan
A második meg még meg is szökött
Kihánytam a lelkemet
tegnap
ki törődik vele
az első hidegre vissza fog térni magától
mint egy tetőkre szökött macska
mely tüsszögve és megtépázva tér haza
Talán éppen most civakodik azokkal a macskákkal
melyek különböző időszakokban velem voltak
melyek egész életükben
mindenek felett a kezeimet szerették
mikor azok telt tálacskává váltak
vagy meleg csontos kefékké
Kihánytam a lelkemet
tegnap
de te bennem maradtál
ugyanabban a cellában voltatok
és ő elment nem is szólva neked
vagy te akartál maradni
már úgyis közel állsz a hivatalos szabaduláshoz
akkor mire a menekülés?
Nem, te bennem maradtál
bennem mint mindig
mi minden hagyta el testemet
Kedélyek, átkok, álmok, megfázás, tejfogak
És most a lélek is
Mi minden hagyta el, mondtam,
csak te nem
csak én nem
Kihánytam a lelkemet
tegnap
úgy nézett ki, mint egy csokor rózsa a padlón
egy olyan, amitől mindig elpirultam az étteremben
mert nem tudtam, hogy mitévő legyek
és hazafelé menet lefoglalták volna kezeidet
Azokat a kezeket, sajnos csak kettőt,
melyeket mint vérszívó piócákat szerettem volna magamon
tíz, húsz puha tapadókorongként a hátamon
a nedvesség, az üresség és a keserűség eltávolítására
Kihánytam a lelkemet
tegnap.