Pozzani, Claudio: La notte più bella della mia vita

La notte più bella della mia vita
è passata così,
dentro un garage dai muri scrostati.
È passata così,
senza che la riconoscessi
entrando da una fessura
della saracinesca abbassata
accompagnata dalla voce degli spazzini.
La notte più bella della mia vita
è passata così,
sopra un cofano ancora caldo
versando champagne sul tuo corpo
e lanciando bottiglie vuote contro il muro.
Oh, sì...
forse per un attimo
un impercettibile secondo
la mia pelle la riconobbe
drizzando i peli
e secernendo sudore
ma tutto sparì
nella brace della tua sigaretta.
La notte più bella della mia vita
se ne è andata così,
strisciando fuori
da dove era entrata,
voltandosi per guardarmi
ancora una volta
mentre in ginocchio raccoglievo
i cocci di bottiglia
i miei vestiti
ed i tuoi ultimi sorrisi.

Életem legszebb éjszakája
így telt el,
egy mállott falú garázsban.
Így telt el,
anélkül, hogy felismertem volna
belépvén a leeresztett redőny
egy repedésén át,
az utcaseprők hangjának kíséretében.
Életem legszebb éjszakája
így telt el,
egy, még meleg motorházfedőn
pezsgőt öntve testedre
és falhoz verve az üres üvegeket.
Oh, igen…
Talán egy pillanatra
egy észrevehetetlen másodpercre
a bőröm felismerte
felborzolva szőröm
és verejtéket választva ki,
de minden beleveszett
a cigarettád parazsába.
Életem legszebb éjszakája
így telt el,
ott kúszott ki
ahol bejött,
megfordulván, hogy még egyszer
végignézzen rajtam,
miközben én térden kúszva szedegettem össze
az üvegdarabokat, 
ruháimat
és az utolsó mosolyaidat.