Quasimodo, Salvatore: 1944. január 19. (19 gennaio 1944 Magyar nyelven)
19 gennaio 1944 (Olasz)Ti leggo dolci versi d’un antico, e le parole nate fra le vigne, le tende, in riva ai fiumi delle terre dell’est, come ora ricadono lugubri e desolate in questa profondissima notte di guerra in cui nessuno corre il cielo degli angeli di morte, e s’ode il vento con rombo di crollo se scuote le lamiere che qui in alto dividono le logge, e la malinconia sale dei cani che urlano dagli orti ai colpi di moschetto delle ronde per le vie deserte. Qualcuno vive. Forse qualcuno vive. Ma noi, qui, chiusi in ascolto dell’antica voce, cerchiamo un segno che superi la vita, l’oscuro sortilegio della terra dove anche fra le tombe di macerie l’erba maligna solleva.
|
1944. január 19. (Magyar)Egy régi költő verseit olvasom neked: szőlők közt született édes szavakat, az ablakredőnyök, a keleti földek folyópartjain ó, milyen gyászosan csüngenek most, milyen vigasztalanul ezen a mélységesen mély háborús éjen, amikor senki sem járja be a halál-angyalok égboltját, és rombolva robog a szél, rázza az erkélyek vaslemez-válaszfalait, és felriadt kutyák panaszos vonítása száll fel a kertekből az elhagyatott utakon haladó járőrök puskalövéseire. Valaki él. Talán valaki él. De mi, itt, bezárva a körbe, lessük a bűvös igét, egy jelet keresünk, mely felülmúlja az életet: várjuk, mikor villan rejtett intése a földnek, hol még a romhalmaz-sírok között is a mérges fű fénybe emeli virágát.
|