Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Quasimodo, Salvatore: A Cervi-fivéreknek, az ő Itáliájuknak (Ai fratelli Cervi, alla loro Italia Magyar nyelven)

Quasimodo, Salvatore portréja

Ai fratelli Cervi, alla loro Italia (Olasz)

In tutta la terra ridono uomini vili,

principi, poeti, che ripetono il mondo

in sogni, saggi di malizia e ladri

di sapienza. Anche nella mia patria ridono

sulla pietà, sul cuore paziente, la solitaria

malinconia dei poveri. E la mia terra è bella

d’uomini e d’alberi, di martirio, di figure

di pietra e di dolore, d’antiche meditazioni.

 

Gli stranieri vi battono con dita di mercanti

il petto dei santi, le reliquie d’amore,

bevono vino e incenso alla forte luna

delle rive su chitarre di re accordano

canti di vulcani. Da anni e anni

vi entrano in armi, scivolano dalle valli

lungo le pianure con gli animali e i fiumi.

 

Nella notte dolcissima Polifemo piange

qui ancora il suo occhio spento da navigante

dell’isola lontana. E il ramo d’ulivo è sempre ardente.

 

Anche qui dividono in sogni la natura,

vestono la morte e ridono i nemici

familiari. Alcuni erano con me nel tempo

dei versi d’amore e solitudine nei confusi

dolori di lente macine e di lacrime.

Nel mio cuore finì la loro storia

quando caddero gli alberi e le mura

tra furie e lamenti fraterni nella città lombarda.

 

Ma io scrivo ancora parole d’amore,

e anche questa è una lettera d’amore

alla mia terra. Scrivo ai fratelli Cervi

non alle sette stelle dell’orsa: ai sette emiliani

dei campi. Avevano nel cuore pochi libri,

morirono tirando dadi d’amore nel silenzio.

Non sapevano soldati filosofi poeti

di questo umanesimo di razza contadina.

L’amore la morte in una fossa di nebbia appena fonda.

 

Ogni terra vorrebbe i vostri nomi di forza, di pudore,

non per memoria, ma per i giorni che strisciano

tardi di storia, rapidi di macchie di sangue.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://laresistenzadellapoesia.blogspot.com

A Cervi-fivéreknek, az ő Itáliájuknak (Magyar)

Minden országban nevetnek a gonosz emberek,

fejedelmek, költők, kik álmokban ismétlik meg

a világot, a gonoszság bölcsei és a bölcsesség

latrai. Az én hazámban is nevetik

a könyörületet, a tűrő szívet, a szegények

magános bánatát. És az én földemet megszépítik

emberek és fák; vértanúság, kő- és szín-

figurák, antik gondolatsorok.

 

Az idegenek ott kalmár ujjakkal böködik

a szentek mellét, a szerelem ereklyéit,

bort és tömjént isznak a partok

teliholdja alatt, királyok citeráira hangolják

vulkánok énekeit. Alig telik el év,

hogy ne törnének e földre, lecsörtetve fegyvereikkel

völgyeken át a síkra, a barmokkal s a folyókkal

 

Az éjszaka édes gyönyörében itt még Polyphémos hangja üvölt:

panaszolja szemevilágát, melyet a távoli sziget

hajósa kioltott. És az olajág még mindig parázslik.

 

Itt is álmokra váltják fel a természetet,

felöltöztetik a halált, és nevetnek a meghitt

ellenségek. Néhányan velem voltak a szerelmes

versek és a magány idején, a lassan őrlő kövek

és a könnyek kusza kínjai közt.

Történetük véget ért a szívemben,

amikor a fák s a kőfalak ledőltek

a lombard város testvéri őrjöngései és jajgatásai közepette.

 

De most is szerelmes szavakat írok,

és ez is szerelmes levél

a földemhez. A Cervi-fivéreknek írom ezt,

és nem a Göncöl hét csillagának. Kevés könyv volt a szívükben,

úgy haltak meg, hogy a szeretet kockáit pörgették a csendben.

Katonák, bölcsek, költők nem tudnak

a falusi fajtának erről az emberségéről.

Sebtiben kikapart sötét árokban a szeretet s a halál.

 

Minden ország vállalná erős és szemérmes neveteket,

nem az emlékezetnek, hanem a napoknak,

melyek lassan válnak történelemmé,

de gyorsan zúgatják vérhajtotta gépeiket.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap