Quasimodo, Salvatore: Il muro

Contro di te alzano un muro
in silenzio, pietra e calce pietra e odio,
ogni giorno da zone più elevate
calano il filo a piombo. I muratori
sono tutti uguali, piccoli, scuri
in faccia, maliziosi. Sopra il muro
segnano giudizi sui doveri
del mondo, e se la pioggia li cancella
li riscrivono, ancora con geometrie
più ampie. Ogni tanto qualcuno precipita
dall’impalcatura e subito un altro
corre al suo posto. Non vestono tute
azzurre e parlano un gergo allusivo.
Alto è  il muro di roccia,
nei buchi delle travi ora s’infilano
gechi e scorpioni, pendono erbe nere.
L’oscura difesa verticale evita
da un orizzonte solo i meridiani
della terra, e il cielo non lo copre.
Di là da questo schermo
tu non chiedi grazia nè confusione.

Fal épül szembe veled, nesztelenül,
kőből és mészből, csupa kő - és gyűlölet a habarcsa.
A mérő-ón pókja mindennap magasabbról
ereszkedik a mélybe alá. A kőművesek
mind egyformán picinyek, rosszindulatú
valamennyiük arca. A falra rámeszelik
jelmondataikat a világ kötelességeiről -
s ha lemossa őket az éji eső,
újra felírják s most a betűik még hasasabbak,
még ölesebbek. Időnként az állvány tetejéről
lezuhan valaki, de más lép a helyébe
azonnal. A ruhájuk nem kék overáll -
s a beszédjük sose-hallott, titokteli zsargon.
Nő, nő a sziklafal egyre,
a gerendák zugai közt skorpiók, százlábúak serege
tanyázik s lelógnak róla fekete füvekként.
Az eget nem zárja előled el
e sötét, függőleges és meredek sánc,
csak a föld délköreit, csak a horizontot.
S e bástyán-túli tájról
nem várhatsz segítséget többé, sem pedig kegyelmet.