Quasimodo, Salvatore: Az Anapo (L'Anapo Magyar nyelven)

Alle sponde odo l'acqua colomba,

Anapo mio; nella memoria geme

al suo cordoglio

uno stormire altissimo.

Sale soavemente a riva,

dopo il gioco coi numi,

un corpo adolescente:

mutevole ha il volto,

su una tibia al moto della luce

rigonfia un grumo vegetale.

Chino ai profondi lieviti

ripartisce ogni fase,

ha in sé la morte in nuziale germe.

- Che hai tu fatto delle maree del sangue,

Signore? - Ciclo di ritorni

vano dulla sua carna,

la notte e il flutto delle stelle.

Ride umano sterile sostanza.

In fresco oblio disceso

nel buio d'erbe giace:

l'amata è un'ombra e origlia

nella sua costola.

Mansueti animali,

le pupille d'aria,

bevono in sogno.

Hallom a parton: galambként búg a víz,

ó, Anapóm; az emlékezetben

a fájdalomra

ez a mélyhangú jeladása válasz.

A partra lép mosolyogva,

serdülő teste ragyog;

az istenekkel véget ért a játék.

Arcán változnak a fények,

egyik sípcsontján a hold villanására

növényi izomrost domborodik ki.

Meghajolva az árnyak terhe alatt,

átszenvedi újra a sarjadás minden szakaszát,

magában hordja a halál nászi csiráját.

— Mit tettél a vér áradatával,

Uram? — A megtérések hiábavaló

körforgásával a húsban, mely olyan nyughatatlan

mint az éj s a csillagok hullámverése.

Emberi hangon nevet a terméketlen anyag.

Eltelve friss feledéssel,

fekszik a füvek sötét sűrűjében:

kedvese: árnyék, hanyatt

elnyúlva, fülel.

Türelmes állatok,

levegő-pupillák isszák,

álomba merülve, a fényt.