Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Quasimodo, Salvatore: Levél anyámnak (Lettera alla madre Magyar nyelven)

Quasimodo, Salvatore portréja
Képes Géza portréja

Vissza a fordító lapjára

Lettera alla madre (Olasz)

«Mater dolcissima, ora scendono le nebbie,

il Naviglio urta confusamente sulle dighe,

gli alberi si gonfiano d'acqua, bruciano di neve;

non sono triste nel Nord: non sono

in pace con me, ma non aspetto

perdono da nessuno, molti mi devono lacrime

da uomo a uomo. So che non stai bene, che vivi

come tutte le madri dei poeti, povera

e giusta nella misura d'amore

per i figli lontani. Oggi sono io

che ti scrivo.» - Finalmente, dirai, due parole

di quel ragazzo che fuggì di notte con un mantello corto

e alcuni versi in tasca. Povero, così pronto di cuore

lo uccideranno un giorno in qualche luogo. -

«Certo, ricordo, fu da quel grigio scalo

di treni lenti che portavano mandorle e arance,

alla foce dell'Imera, il fiume pieno di gazze,

di sale, d'eucalyptus. Ma ora ti ringrazio,

questo voglio, dell'ironia che hai messo

sul mio labbro, mite come la tua.

Quel sorriso m'ha salvato da pianti e da dolori.

E non importa se ora ho qualche lacrima per te,

per tutti quelli che come te aspettano,

e non sanno che cosa. Ah, gentile morte,

non toccare l'orologio in cucina che batte sopra il muro

tutta la mia infanzia è passata sullo smalto

del suo quadrante, su quei fiori dipinti:

non toccare le mani, il cuore dei vecchi.

Ma forse qualcuno risponde? O morte di pietà,

morte di pudore.

Addio, cara, addio, mia dolcissima mater.»



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.italialibri.net/opere

Levél anyámnak (Magyar)

„Mater dulcissima, leereszkednek már a ködök,

a Csatorna árja kavarogva döng a gátakon,

a fák megduzzadnak a víztől, égnek a hótól:

nem vagyok szomorú itt Északon: nem élek

békében önmagammal, de nem is várok

bocsánatot senkitől, sokan tartoznak nekem könnyekkel

embertől emberig. Tudom, hogy nem vagy jól, hogy úgy élsz

mint minden anya, kinek fia költő: szegényen és

igaz emberként a szeretet mértéke szerint, mit távolba

szakadt fiad iránt érzel. Ma én

írok neked." – Végre, mondod majd, két szó

a gyermektől, aki elfutott egy éjszaka, rövid köpönyegben

és néhány verssel a zsebében. Szegény, amilyen

nyíltszivü, egyszer még megölik valahol. –

„Igen, emlékezem, a szürke rakparttól,

hol mandulával és naranccsal lassú vonatok dohogtak,

az Imera torkolatáig, a folyó tele volt csókákkal,

sóval és eukaliptusszal. De most meg akarom

köszönni neked, mit ajkamra adtál, a keserű mosolyt:

szelíd ez, mint a tiéd.

Ez a mosoly megváltott engem a sírástól és a fájdalomtól.

És nem fontos, van-e még könnyem, mit neked adjak,

vagy mindazoknak, akik, mint te, várnak valamit,

és nem tudják, mit. Ó, kedves halál,

ne érintsd meg a faliórát, mely ott ketyeg a konyha falán

egész gyermekkorom – számlapja zománcán

suhant a semmibe, a festett virágok fölött;

ne érintsd meg az öregek kezét, szívét.

De talán választ ad valaki? Ó, kegyes halál,

szemérmetes halál Isten veled, anyám, te kedves,

            Isten veled, dulcissima mater."



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap