Quasimodo, Salvatore: Éjszakánként (S’ode ancora il mare Magyar nyelven)

Già da più notti s’ode ancora il mare,
lieve, su e giù, lungo le sabbie lisce.
Eco d’una voce chiusa nella mente
che risale dal tempo; ed anche questo
lamento assiduo di gabbiani: forse
d’uccelli delle torri, che l’aprile
sospinge verso la pianura. Già
m’eri vicina tu con quella voce;
ed io vorrei che pure a te venisse,
ora, di me un’eco di memoria,
come quel buio murmure di mare.

Éjszakánként még súg a tenger,
amint lágyan végigsimít a fövenyen.
Elmémbe zárt régi emléket éleszt egyre,
az idő mélyéből kiröppenő sirályok
sírásaként: s mintha tornyok madarai
húznának kifelé április éledő mezeire
szárnyaló suhogással. Már
fülemben szól a hang, mintha volna tiéd;
s én arra vágyom, ó, hogy fel engem
idézzen benned a régi-régi emlék,
mint a tenger simogató mormogása.