Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Quasimodo, Salvatore: Varvara Alexandrovna (Varvàra Alexandrovna Magyar nyelven)

Quasimodo, Salvatore portréja
Képes Géza portréja

Vissza a fordító lapjára

Varvàra Alexandrovna (Olasz)

Un ramo arido di betulle batte

con dentro il verde su una finestra a vortice

di Mosca. Di notte la Siberia stacca il suo vento

lucente sul vetro di schiuma, una trama

di corde astratte nella mente. Sono malato:

sono io che posso morire da un minuto all'altro;

proprio io, Varvàra Alexandrovna, che giri

per le stanze del Botkin con le scarpette di feltro

e gli occhi frettolosi, infermiera della sorte.

Non ho paura della morte

come non ho avuto timore della vita.

O penso che sia un altro qui disteso.

Forse non ricordo amore, pietà, la terra

che sgretola la natura inseparabile, il livido

suono della solitudine, posso

cadere dalla vita.

 

Scotta la tua mano notturna, Varvàra

Alexandrovna; sono le dita di mia madre

che stringono per lasciare lunga pace

sotto la violenza. Sei la Russia umana

del tempo di Tolstoj o di Majakovschij,

sei la Russia, non un paesaggio di neve

riflesso in uno specchio d'ospedale

sei una moltitudine di mani che cercano altre mani.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.aphorism.it/autori/showpoesia.php?ID=2174

Varvara Alexandrovna (Magyar)

Egy száraz nyírfa-ág – belül már

érik a zöldje– verdesi szélviharos

moszkvai ablakom. Éjjel Szibéria rászabadítja

fényes szelét a tajtékzó ablaküvegre, – elvont szálak

szövevénye az agyban. Beteg vagyok:

és vagyok az, aki egyik pillanatról a másikra meghalhatok;

igen, én, Varvara Alexandrovna, aki csak sürögsz-forogsz

a Botkín betegszobáin át, nemezcipődben

és ide-odavillanó szemeddel, sors ápolónője.

A haláltól nem félek én, nem,

mint ahogy az élettől se féltem,

vagy azt gondolom: valaki más az, aki elnyújtózkodik itt.

Talán, ha nem gondolok szerelemre, könyörületre, a földre,

melyet tép, zúz, repeszt elválaszthatatlan társa, a természet,

ha elfelejtem a magány ólomszürke hangját, akkor

                  kihullhatok az életből.

 

Melenget éjszakai kezed, Varvara

Alexandrovna, anyám ujjai ezek:

rámsimulnak, védnek az erőszak ellen,

hosszú békét adnak. Tolsztoj és Majakovszkij

korának emberséges Oroszországa vagy te,

Oroszország vagy, nem kórházi

tükörben felragyogó havas táj,

kezek sokasága vagy, melyek más kezeket keresnek.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap