Rebora, Clemente: Dall'immagine tesa…

Dall'immagine tesa

vigilo l'istante

con imminenza di attesa –

e non aspetto nessuno:

nell'ombra accesa

spio il campanello

che impercettibile spande

 un polline di suono –

e non aspetto nessuno:

fra quattro mura

stupefatte di spazio

più che un deserto

non aspetto nessuno:

ma deve venire;

verrà, se resisto,

a sbocciare non visto,

verrà d'improvviso,

quando meno l'avverto:

verrà quasi perdono

di quanto fa morire,

verrà a farmi certo

del suo e mio tesoro,

verrà come ristoro

delle mie e sue pene,

verrà, forse già viene

il suo bisbiglio.

Várva várok a percre,

e képen át csak annak

érkezését figyelve.

És senkire sem várok…

Kémlelem egyre

a lángoló homályban

a csengőt, melyből hangnak

könnyű hímpora árad.

És senkire sem várok…

A tértől és az

időtől sivatagként

megdöbbent négy falam közt

én senkire sem várok…

De jönnie kell, és

jön is, hiszen érzem,

virágba szökve, szépen,

jön hozzám észrevétlen,

s ha nem is veszem észre,

ha eddig nincs is itt még,

halálért jön bocsánat,

hogy megmutassa végre

kincseimet s a kincsét,

mint megváltó segítség

kínjában s kínjaimban,

jön, s talán máris itt van

halk suttogással…