Romani, Felice: La vedova

Non cercate sul mio volto
Lo splendor de' lieti dì:
Come fior dal verno colto
Nelle lagrime mori.
 
Sparso il crine ondeggia al vento,
Nudo è il collo, e stinto il sen...
Che mi vale ogni ornamento?
Non mi vede ìl caro ben.
 
Non chiedete perchè lassa
La mia fronte è china al suol:
Clizia anch' ella il capo abbassa
Quando in cielo è morto il sol.
 
Dorme l' arpa, o solo al pianto
Io la desto all'ombre in sen...
Che mi val di gioia il canto?
Non in' ascolta il caro ben.

Arcomon nem tündökölnek
boldog évek fényei,
mint virágot, mit fagy öl meg,
szenvedés fakítja ki.
 
Leng hajam sötét sörénye,
födve nincs keblem, nyakam...
S az, ki sóvárogva nézne
mind e kincsre, merre van?
 
Meg ne lássátok lehorgadt
homlokom árny-fellegét:
Clizia a meghaló nap
láttán hajt fejet eképp.
 
Bennem édes hárfahangra
már csak mélabú fogan...
Mért a dal, ha úgyse hallja
az, ki rég oly messze van?