Saba, Umberto: Dedica

Perch’io non spero di tornar giammai

fra gli amici a Trieste, a te Firenze

questi canti consacro e questi lai.

Come t’amavo in giovanezza! Folli

che abitavano te, t’han fatta poi

difforme a tutti i miei pensieri, ostile.

Ma di giovani tuoi vidi gentile

sangue un Agosto rosseggiar per via.

Si rifece per te l’anima pura.

M’hai celato nei dí della sventura.

Nincs rá remény, hogy egykor visszatérjek

barátaim közé, haza, Triesztbe;

Firenze, mind tiéd e gyászos ének.

Ó, hogy rajongtam érted ifjú fővel!

S a szíved mégis elrabolták tőlem

polgáraid, az őrült, balga fajzat.

De Augusztusban sok derék fiadnak

vére festette utaid piroslón

A vérözönben megtisztult a lelked.

S a vésznapokban árnyad óva rejtett.