Saba, Umberto: Donna

Quand'eri

giovinetta pungevi

come una mora di macchia. Anche il piede

t'era un'arma, o selvaggia.

Eri difficile a prendere.

Ancora

giovane, ancora

sei bella. I segni

degli anni, quelli del dolore, legano

l'anime nostre, una ne fanno. E dietro

i capelli nerissimi che avvolgo

alle mie dita, più non temo il piccolo

bianco puntuto orecchio demoniaco.

Mikor még

kislány voltál, karmoltál,

szederbozótként. S fegyver volt a lábad,

és, ó, te kis vadállat,

alig lehetett hozzád érni.

Most is

ifjú vagy, most is

szép vagy. Az évek

s a fájdalom jelei fűzik össze

és egyesítik útaink. Koromszín

fürtjeid mögött, melyek ujjaimra

fonódnak, szívem többé már nem retteg,

láttán a fehér kis ördögfüleknek.