Saba, Umberto: Szomorúság után (Dopo la tristezza Magyar nyelven)

Questo pane ha il sapore d'un ricordo,

mangiato in questa povera osteria,

dov'è più abbandonato e ingombro il porto.

E della birra mi godo l'amaro,

seduto del ritorno a mezza via,

in faccia ai monti annuvolati e al faro.

L'anima mia che una sua pena ha vinta,

con occhi nuovi nell'antica sera

guarda una pilota con la moglie incinta;

e un bastimento, di che il vecchio legno

luccica al sole, e con la ciminiera

lunga quanto i due alberi, è un disegno

fanciullesco, che ho fatto or son vent'anni.

E chi mi avrebbe detto la mia vita

così bella, con tanti dolci affanni,

e tanta beatitudine romita!

Emlék bujkál a kenyér zamatában,

mit a gyarló kocsmába térve kaptam,

a kikötő szűk, néptelen zugában,

s még számban érzem nyers ízét a sörnek,

ahogy pihenek, ülve félutamban.

Szemközt az őrtorony, meg a ködös hegy.

Lelkem már megbirkózott bánatával,

s új szemmel néz az antik alkonyatban

egy révkalauzt terhes asszonyával,

meg egy hajót, amelynek ócska fája

revesen meg-megcsillámlik a napban,

kéménye két árbocnyi nagy, akárha

gyermekrajz volna, mit húsz éve róttam.

S ki gondolta volna, hogy életemben

ennyi édes-szép gondban fáradozzam,

s ennyi magányos boldogság teremjen!