Saba, Umberto: A móló (Il molo Magyar nyelven)

Per me al mondo non v’ha un più caro e fido

luogo di questo. Dove mai più solo

mi sento e in buona compagnia che al molo

San Carlo, e più mi piace l’onda e il lido?

Vedo navi il cui nome è già un ricordo

d’infanzia. Come allor torbidi e fiacchi

- forse aspettando dell’imbarco l’ora -

i garzoni s’aggirano; quei sacchi

su quella tolda, quelle casse a bordo

di quel veliero, eran principio un giorno

di gran ricchezze, onde stupita avrei

l’accolta folla a un lieto mio ritorno,

di bei doni donati i fidi miei.

Non per tale un ritorno or lascerei

molo San Carlo, quest’estrema sponda

d'Italia, ove la vita è ancora guerra;

non so, fuori di lei, pensar gioconda

l’opera, i giorni miei quasi felici,

così ben profondate ho le radici

nella mia terra.

Né a te dispiaccia, amica mia, se amore

reco pur tanto al luogo ove son nato.

Sai che un più vario, un più movimentato

porto di questo è solo il nostro cuore.

Nincs a világon ennél kedvesebb hely,

mint a San Carlo móló, s a világon

másutt sehol sincs ilyen társaságom.

Mi lenne szebb mint a lidó s a tenger?

Innen hajók hosszú sorára látok

– ifjú emlékek. – Lomposan, soványan,

talán épp a berakodásra várnak,

sok kamasz cselleng; a hajók farában

azok a ládák ott, s azok a zsákok

egykor mily szédítő vagyont ígértek!

Éreztem én is: Ha tengerre szállnék,

mily tömeg várna, mikor visszatérek ...

Barátaimnak gazdag, szép ajándék ...

De már San Carlo mólóját talán még

ezért sem hagynám el; Itáliának

e végső partját, ahol harc az élet;

nem tudnék élni így az alkotásnak

s szép emlékeimnek sehol, hiába:

gyökereim e tájnak talajában

túl mélyre értek.

Ne csodálkozz, drágám, hogy soha innen

el nem kívánkozom, s szemem e tájon

oly szeretettel nyugszik: a világon

nincs nyüzsgőbb kikötő – csak szíveinkben.