Saba, Umberto: Seconda fuga
Seconda fuga (Olasz)(a 2 voci)
L’ultima goccia di dolcezza esprimi, anima stanca e muori.Oh! nella mia, di fresco nata, tu degnassi pia- mente passare! Un dono tu mi stimi
ben grande! Che se a me tu lo facessi, come una nuvoletta i rai del sole, t’accoglierei nel mio seno. Non vuole questo il destino; ed io, se pur potessi,
non lo farei. Perché cosí m’affliggi? Perché t’amo. Di amarmi dici, e il dono di te non mi faresti. Chiedi un dono che sarebbe un castigo. Oh, me lo infliggi!
Anima fanciulletta, anima cara, ecco prendi di me quel che tu puoi. Io prendo tutto: la dolcezza, e poi, che piú mi piace, la tua essenza amara.
|
Második fúga (Magyar)(2 hangra)
Lankadt lélek, az édesség utolsó cseppjét mondd ki, s halj meg. Ó, az enyémbe, légy jó, e frissen-születettbe, lépj be kegyesen! Ennél mi lehetne boldo-
gítóbb nekem? Egészen rád fonódom, mint kis felhő a tűző sugarakra, ha megteszed nekem. Nem így akarja a végzetünk; s még hogyha volna módom,
se tenném. Mért bámulsz így, rám meredve? Mert szeretlek. Azt mondod, hogy szeretsz, és mégis megtagadod magad. Vezeklés nekem, amit kérsz. Ó hasíts szívembe!
Kicsileányka-lélek, drága lélek, vidd hát, amit csak elvihetsz belőlem. Mindent: édességed, s mit égetőbben kivánok annál is, keserű lényed.
|