Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Saba, Umberto: Zaccaria (Zaccaria Magyar nyelven)

Saba, Umberto portréja

Zaccaria (Olasz)

I

La vacca, l'asinello, la manzetta

al bimbo avvolto in scompagnati panni

erano stufa nell'inverno; i danni

ristorava dei morbi una capretta.

 

La sua mamma, che pace in cielo aspetta,

sei gli dava nel giro di dieci anni,

sei fratellini; pur, fra pianti e affanni,

due volte il dì fumava la casetta.

 

Là crebbe; e come sognava bambino,

poco ai campi lo vide il paesello.

Volle d'agricoltor farsi operaio.

 

Or – tra gli altri feriti – il tempo gaio

della pace ricorda; sul cappello

ha una penna: l'orgoglio dell'Alpino.

 

II

E narra come, il braccio al collo, un giorno

tornò alla casa per la guerra mesta.

Nella corte una bimba s’alzò lesta,

dette un grido. Egli: «Zitta – disse – Mima;

 

dov’è mia madre?» Della scala in cima

l’abbracciò, né il vedersi fu una festa.

«Questa – piangeva – di mio figlio è questa

la faccia?» «Intero – rispose – ti torno.

 

Il braccio? Poco ci mette a guarire.

Coraggio madre; su vi dico; buona».

E tace, e appena ha piú nulla da dire:

 

«Fermati Austria, ch’io sto per morire»

coi camerati la canzone intona:

«I miei compagni li vedo fuggire».

 

III

O narra quando per tutti di Santa

Genoveffa la pia storia leggeva.

Se a tanti casi il pianto non teneva,

lei, sulla sedia assisa la piú alta:

 

«Zaccaria – comandava – o leggi o salta

per questa»; e in mano la bacchetta aveva.

Sul grandicello una lucerna ardeva,

gialla, ogni bestia riposava affranta.

 

Ma se in casa indugiava ai suoi lavori,

con lui gli amici attendevano, o un suono

gli mandavano, acuto, dalla via.

 

Né a feste andavan senza Zaccaria,

che ben di sé poté scrivere: Io sono

un quore che con quista molti quori.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.scribd.com/doc/53641715/Il-Canzoniere

Zaccaria (Magyar)

I

Üsző, bocika, csacsi volt a gyenge,

betegen fekvős rongyos hacukákba

bugyolált kicsi fiúnak a kályha;

a kecske teje táplálta telente.

 

Mamája égben vár, békét keresve;

tíz év alatt hat picit szült mamája,

kéményük mégis, könnyel és zihálva

naponta kétszer füstjét eregette.

 

Ott nőtt fel, s többre vágyott már gyerekként:

szántani ritkán látták a faluból;

parasztból munkás akart lenni végre.

 

Most — már sebesültek között — a béke

boldog korára emlékszik; darutoll

fityeg csákóján honfiúi-hetykén.

 

II

Meséli: felkötött karral, bicegve

ért haza egy nap a frontról, borúsan.

Friss süldőlány pattant föl udvarukban,

sikkantott. Ő pisszent: — Rá ne ijessz, te!

 

A mama hol van, Mima? — Megölelte

a lépcsőn: anyja csak sírt szomorúan:

— Fiacskám — meredt rá —, micsoda luk van

az arcodon?! — Megjöttem neked egybe,

 

egészbe ... A karom? ... Ép nemsokára!

Ej, no ne pityeregj! Ebcsont beforr! Hát!...-

S tovább? Nincs. Hallgat. Szavát dalra váltja:

 

„Bécs, meglakolsz, kész vagyok a halálra . .

— bajtársaival így fújja a nótát

„kenyeres társam meghátrál, a gyáva ..

 

III

Fölolvasást — meséli — néha tartott:

„Szent Genovéva Szép Históriája",

a legmagasabb széken, s ha nem állta

olykor sírás nélkül, így szólt a nénje:

 

— Te, Zaccaria, olvasol-e végre

vagy átugrod!? – és suhogott a pálca.

Az ászokfán mécses csüngött le, sárga,

pisla; s letörve kérődztek a barmok.

 

De ha elmaradt a dologtevésben,

otthon megvárták cimborái híven,

s az útról érte hangosat fütyültek.

 

És nem volt Zaccaria nélkül ünnep;

méltán írhatta magáról: a szívem

szívességet költ bárkinek szívében.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap