Sbarbaro, Camillo: Padre, se anche tu non fossi il mio

Padre, se anche tu non fossi il mio
Padre, se anche fossi a me un estraneo,
per te stesso, egualmente t’amerei.
Ché mi ricordo d’un mattin d’inverno
che la prima viola sull’opposto
muro scopristi dalla tua finestra
e ce ne desti la novella allegro.
Poi la scala di legno tolta in spalla
di casa uscisti e l’appoggiasti al muro.
Noi piccoli stavamo alla finestra.

E di quell’altra volta mi ricordo
che la sorella, mia piccola ancora,
per la casa inseguivi minacciando
(la caparbia aveva fatto non so che).
Ma raggiuntala che strillava forte
dalla paura ti mancava il cuore:
chè avevi visto te inseguir la tua
piccola figlia e, tutta spaventata,
tu vacillante l’attiravi al petto
e con carezze dentro le tue braccia
avviluppavi come per difenderla
da quel cattivo che eri il tu di prima.

Padre, se anche tu non fossi il mio
Padre, se anche fossi a me un estraneo,
fra tutti quanti gli uomini già tanto
pel tuo cuore fanciullo t’amerei.

Apám, még ha nem is az én apám lennél,
Apám, még ha nekem idegen is lennél,
magadért, akkor is éppúgy szeretnélek.
Mert emlékszem amint egy téli reggelen,
az ablakodból, felfedezted a szemközti falon
az első ibolyát és ezt boldogan közölted velünk.
Aztán a fa létrát a válladra emelve kiléptél
a házból és a falnak támasztottad.
Mi kicsinyek az ablakban álltunk.
 
És emlékszem arra a másik alkalomra
mikor testvéremet, az én kishúgomat,
fenyegetőzve üldözted a házon keresztül.
(nem is tudom mit vétett az a kis makacs).
De mikor utolérted és ő félelmében
hangosan sikoltozott, már nem volt
szíved hozzá, mert láttad magadat, amint
a félelemmel telt piciny lányodat kergeted,
és te bizonytalanul a kebledre ölelted,
simogatván beburkoltad karjaidban,
mintha meg akarnád védeni attól
a gonosztól, aki az előbb még te voltál.
 
Apám, még ha nem is az én apám lennél,
Apám, még ha nekem idegen is lennél,
az összes emberek között, gyermeki szívedért,
akkor is legjobban téged szeretnélek.