Sbarbaro, Camillo: Csitulj lélek (Taci, anima stanca di godere Magyar nyelven)
Taci, anima stanca di godere (Olasz)Taci, anima stanca di godere e di soffrire (all'uno e all'altro vai rassegnata). Nessuna voce tua odo se ascolto: non di rimpianto per la miserabile giovinezza, non d'ira o di speranza, e neppure di tedio. Giaci come il corpo, ammutolita, tutta piena d'una rassegnazione disperata. Non ci stupiremmo, non è vero, mia anima, se il cuore si fermasse, sospeso se ci fosse il fiato... Invece camminiamo, camminiamo io e te come sonnambuli. E gli alberi son alberi, le case sono case, le donne che passano son donne, e tutto è quello che è, soltanto quel che è. La vicenda di gioia e di dolore non si tocca. Perduto ha la voce la sirena del mondo, e il mondo è un grande deserto. Nel deserto io guardo con asciutti occhi me stesso.
|
Csitulj lélek (Magyar)Csitulj, lélek, te kínban s élvezetben fáradt (ki immár mindkettő felé mégy megnyugodva). Én hallgatok, s hozzám hangod nem ér el, amely az ifjúságnak nyomoráért panaszt emel, vagy reménnyel s haraggal vagy unalommal teljes. Úgy heversz, mint a test, oly némaságban és olyan kétségbeesett közönnyel. Mi nem csodálkozunk, nem, lelkem, ha szív megállna s megszakadna a lélegzet ... Folytatjuk utunkat, te és én megyünk mint az alvajárók. A fák csak fák maradnak és a házak csak házak, a nők, akik lám, mellettünk elsietnek, nők maradnak: egy minden önmagával. Váltakozása bánatnak s örömnek minket nem érint. A világ szirénje hangját vesztette, s immár sivatag lett a világ, s benne én most kiszikkadt szemmel nézek önmagamba.
|