Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Sereni, Vittorio: Appuntamento a ora insolita

Sereni, Vittorio portréja

Appuntamento a ora insolita (Olasz)

La città - mi dico - dove l'ombra
quasi più deliziosa è della luce
come sfavilla tutta nuova al mattino...
"... asciuga il temporale di stanotte"... ride
la mia gioia tornata accanto a me
dopo un breve distacco.
"Asciuga al sole le sue contraddizioni"
- torvo, già sul punto di cedere, ribatto.
Ma la forma l'immagine il sembiante
-d'angelo avrei detto in altri tempi -
risorto accanto a me nella vetrina:
"caro - mi dileggia apertamente - caro,
con quella faccia di vacanza. E pensi
alla città socialista?"
Ha vinto. E già mi sciolgo: "Non
arriverò a vederla" le rispondo.
(Non saremo più insieme dovrei dire).
                 "Ma è giusto,
fai bene a non badarmi se dico queste cose,
se le dico per odio di qualcuno
o rabbia per qualcosa. Ma credi all'altra
cosa che si fa strada in me di tanto in tanto
che in sé le altre include e le fa splendide,
rara come questa mattina di settembre...
giusto di te fra me e me parlavo:
della gioia."
                 Mi prende sottobraccio.
"Non è vero che è rara, - mi correggo - c'è,
la si porta come una ferita
per le strade abbaglianti. È
quest'ora di settembre in me repressa
per tutto un anno, è la volpe rubata che il ragazzo
celava sotto i panni e il fianco gli straziava,
un'arma che si reca con abuso, fuori
dal breve sogno di una vacanza.
                 Potrei
con questa uccidere, con la sola gioia..."
Ma dove sei, dove ti sei mai persa?
"È a questo che penso se qualcuno
mi parla di rivoluzione"
dico alla vetrina ritornata deserta.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.pensieriparole.it

Találkozás szokatlan időben (Magyar)

A város - mondom magamban - hol az árnyék
még tán gyönyörűbb mint a tiszta fény:
szikrázik a reggel újszülöttjeként...
„...felszárítja a múlt éj viharát" - nevet
az én örömem, ki most mellém szegődik
rövid távolléte után.
„Felszárítja a napon ellentmondásait"
zordan, már-már beadva derekam, visszavágok.
De a forma, a kép, a jelenés
- tán angyalinak mondtam volna máskor -
itt áll az üvegszekrény üvegén:
„Kedves - így szól nyíltan gúnyolva - kedves,
ezzel a vakációs arccal. Talán
a szocialista városra gondolsz?"
Győzött. És már feloldódom: „Sosem
fogom meglátni" felelek neki.
(Nem leszünk többet együtt, ezt kellene mondanom.)
                    „Dehát
jól teszed, ne törődj velem, ha ilyeneket
mondok, csak mert gyűlölök valakit,
vagy dühöngök valami miatt. Hidd el:
más gondok s tervek nyitnak bennem utat,
hová ragyogva torkollik a többi,
ritka-frissen mint ez a szeptemberi reggel...
épp rólad beszéltem köztem s magam közt:
az örömről."
                   Karomat megragadja.
„Nem igaz, hogy ritka - javítom ki magam - ezt
úgy viseli az ember mint mély sebet
a vakító utcákon át. Ez a
szeptemberi óra bennem elfojtva lappang
egy teljes éve: a lopott róka ez, mit a kamasz
inge alá dug, az meg csipejét marcangolja -
fegyver, mely visszafelé sül el, egy nyári
szabadság rövid álmán túl.
                             Ezzel ölni
tudnék, csupáncsak ezzel az örömmel..."
De hol vagy hát? Egyszerre hova tűntél?
„Erre gondolok, hogyha valaki
a forradalomról beszél nekem"
mondom az üvegnek, mely hirtelen üres lett.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaK. G.

minimap