Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Sinisgalli, Leonardo: Epigráf (Epigrafe Magyar nyelven)

Sinisgalli, Leonardo portréja

Epigrafe (Olasz)

Quando partisti, come è nostra usanza,
inzepparono la cassa dei tuoi piccoli oggetti cari.
Ti misero l’ombrellino da sole
perché andavi in un torrido regno
e ti vestirono di bianco.
Eri ancora una bambina,
una bambina difficile a crescere.
Pure fosti accolta con rassegnata dolcezza,
custodita e portata alla luce
come matura la spiga in un campo esausto.
lo ricordo, sorella, il tuo pigolio
quando ti chiudevi a piangere sulla loggia
perché volevi andare sul tetto a stare.
Eri felice soltanto se potevi sollevarti un poco da terra.

Ti misero nella cassa gli oggetti più cari,
perfino una monetina d’oro nella mano
da dare al barcaiolo che ti avrebbe accompagnata
all’altra riva. Noi restammo di qua
nella grande casa che tu sapevi rivoltare come un sacco.
Per un po’ di giorni nessuno ebbe voglia di riassettarla.
Ci raccogliemmo intorno al camino
pensando al tuo grande viaggio,
alla tristezza di mandarti sola in un paese sconosciuto.
La nonna stava ad aspettarci da anni.
Da anni nessuno di noi era stato chiamato.
Nell ‘immensa plaga, in quella lunga quarantena
come avete fatto a riconoscervi?

Ti avevamo messo dentro la cassa gli oggetti più cari,
il tuo ombrellino, il tuo pettine, un piccolo mazzo di fiori.
Mia madre ti seguiva ad ogni tappa, dalla casa
alla chiesa, dalla chiesa al cimitero.
Dava ricetto nella sua stanza ad ogni farfalla,
e tenne per lungo tempo la casa aperta
nella speranza che tu potessi tornare.

Un giorno una donna venne a bussare alla porta,
a dirci che ti aveva sognata.
La donna aveva una bimba malata, una tua compagna,
e tu avevi visitata.
Parlasti in sogno a quella donna, chiedesti qualcosa
che ella non sapeva: perché non sentiva in sogno
e tu parlavi e pareva che chiedessi una cosa
che nella confusione del distacco era stata dimenticata.
Mia madre rovistò tra le tue carte,
stette a lungo a cercare i tuoi quaderni a uno a uno.
Guardammo per l’ultima volta
la tua scrittura tenera, il tuo esile nome
scritto dalla tua piccola mano.
Furono legati con un nastro bianco i tuoi quaderni
che avevamo dimenticati. La bambina te li avrebbe portati.
Aggiustammo i tuoi quaderni nella cassa
della compagna che tu avevi prediletta.
Anch’essa venne vestita di bianco
nel torrido regno da cui nessuno è mai tornato.

 

 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásahttps://www.fondazionesinisgalli.eu

Epigráf (Magyar)

Mikor nyugalomra tértél, szokásainkhoz híven,
koporsódat telerakták kedves, apró tárgyaiddal.
Tettek néked egy kis napernyőt
mert egy perzselő birodalomba indultál
és beöltöztettek fehérbe.
Még kislány voltál,
egy csak fáradtságok árán nevelhető kislány.
Pedig beletörődtek, kedvességgel fogadtak,
oltalmaztak és világra hoztak,
mint ahogyan buza a kalászát egy kimerült földben.
Emlékszem testvérkém szipogásodra,
mikor bezárkóztál az erkélyre
mert fel akartál menni a tetőre és ott akartál maradni.
Csak akkor voltál boldog ha kissé felemelkedhettél a földtől.

Koporsódba tették legkedvesebb tárgyaidat,
még egy aranypénzt is a kezedbe, hogy
odaadhasd a csónakosnak aki majd átkísér a túlsó partra.
Mi ittmaradtunk ebben a nagy házban, melyet te úgy
ki tudtál forgatni mint egy zsákot.
Néhány napig senkinek sem volt kedve rendet tenni.
Összegyültünk a kandalló körül,
és a te hosszú utadra gondoltunk, a szomorúságra,
hogy egyedül küldtünk el egy ismeretlen országba.
A nagymama már évek óta várt miránk.
Eddig senki sem távozott az élők sorából.
Hogyan is tudtátok felismerni egymást abban a végtelen
térségben, egy ilyen hosszan tartó elszigeteltség után?

Koporsódba tették legkedvesebb tárgyaidat,
a napernyőcskét, a fésűdet, egy kis csokor virágot.
Anyám minden útszakaszon elkísért, a háztól a templomig,
templomtól a temetőig,
Szobájában menedéket nyújtott minden pillangónak,
és hosszú ideig nyitva tartotta a házat
annak reményében, hogy hátha visszatérsz.
 
Egy napon egy asszony kopogott be nálunk, mondván,
hogy rólad álmodott.
Az asszonynak volt egy beteg kislánya, a te barátnőd,
és te meglátogattad őt.
Álmában beszéltél az asszonyhoz, kértél valamit, amit
ő nem tudhatott: mert nem hallotta álmában, de te csak
beszéltél és úgy tünt mintha kérnél valamit amelyről a
nagy összevisszaságban mindenki megfeledkezett.
Anyám papírjaid között kutatott,
sokáig keresgélt egyenként átnézve füzeteidet.
Néztük utoljára zsenge írásodat, kecses nevedet melyet
piciny kezeddel írtál.
Az elfelejtett füzetek fehér szallaggal lettek átkötve.
A kislány majd el fogja vinni néked.
Eligazítottuk füzeteidet barátnődnek koporsójában, akit
legjpbban kedveltél.
Őt is fehérbe öltöztették a perzselő birodalmi útra,
arra, melyről még soha nem tért vissza senki.
 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap