Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Sinisgalli, Leonardo: Három szerelmes vers (Tre poesie d’amore Magyar nyelven)

Sinisgalli, Leonardo portréja
Székely Magda portréja

Vissza a fordító lapjára

Tre poesie d’amore (Olasz)

1.

Chi ama non riconosce, non ricorda,

trova oscuro ogni pensiero,

è straniero a ogni evento.

Mi sono acorto più tardi

di tutti gli anni che l’aria

sul colle è già più leggera ,

l’erba è tiepida di fermenti.

Dovevo arrivare così tardi

a non sentire più spaventi,

pestare aride stoppie, raspare

secche murate, coprire la noia

come uno specchio col fiato.

Sono un uccello prigionero

in una gabbia d’oro. La selva

variopinta è senza colore per me.

L’anima s’è trovata la sua stanza

intorno a te.

 

2.

Ci piace l’aria sfatta

la derelitta quiette sulla plaga

il volo basso degli ucelli migranti

tra cespi d’alghe, lacere

spoglie di velieri.

Oltre il labile

vespero qui sostano gli amanti pellegrini,

dove ogni sera una fioca

speranza li trascina di là

dai ponti a una riva di acquitrini,

passeggeri sospinti senza requie

sulle arene impassibili.

 

3.

Si fatica per anni

a scioglere i nodi,

a dare un’immagine

favolosa a una ciocca

illeggibile di segni perduti.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.letrasenlinea.cl/?p=888

Három szerelmes vers (Magyar)

1.

Ki szeret, nem emlékszik, semmit föl nem ismer,

homályos előtte minden gondolat,

és minden esemény idegen neki.

Én évről évre egyre később

vettem csak észre, hogy a szél

könnyebben fúj a dombokon,

hogy friss hajtásoktól puhább a fű.

Ilyen sokáig kellett várakoznom,

hogy ne riadjak meg, mikor

száraz tarlóra hágok és besüppedt

fazékba botlom, hogy leheletemmel

befödjem az unalmat, mint a tükröt.

Fogoly madár vagyok

aranyos rács mögött. A sokszinű

erdő nekem szinehagyott már

Temelletted találta meg a lelkem

valódi lakhelyét.

 

2.

Szeretjük a megtört szelet,

az elhagyott nyugalmat a tájon,

a vándormadarak mélyrepülését

algabozótok s összeroncsolt,

tépett vitorlások között.

Itt az esthajnalcsillag, és

itt vannak a vándorló szeretők.

Mert idehozza őket minden este

valami fénytelen remény,

hidakon át, az eres partszegélyre,

utasok ők, akiket szüntelen

a közömbös homokra löknek.

 

3.

Küszködünk éveken át,

hogy a csomókat kibogozzuk,

hogy legendás alakot adjunk

rég elveszett jelek

összekuszált zsinórzatának.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://jazsoli5.freeblog.hu

minimap