Soffici, Ardengo: Reggel (Mattina Magyar nyelven)

La luce non è che un mazzolino di fiori più sottili

Un ronzio di mosche d'oro e verdi il cielo

Senza questo pardessus parigino si potrebbe ballare

A tutti i piani c'è la musica come in paradiso

Una signora vestita del tricolor dell'Italia nelle

cosmolitografie patriottiche

Evade verso l'oriente

Jamais je ne voudrais être son chien

Piuttosto piangere di tenerezza

Sul miracolo della gente che risuscita ogni giorno

In questo enigma universale che piglia per un almanacco

E passa

E passa con la tranquillità dei giovenchi

Ah! noi moriremo per aver troppo adorato le cose da nulla

L'aria d'anilina mi bagna come una camicia tuffata nel turchinetto

Vedo tutto

Il baccalà che sperimenta il Nirvana fiorito di pomodori

nelle zangole azzurre

L'ombre delle grondaie abbassate sugli occhi glauchi delle persiane

Le ombre degli uomini che si sprofondano

Nella terra trasparente

E a un tratto capisco questa verità Ogni nuova civilizzazione

esce dal riso dei bambini

Il timpano del sole batte sullo specchio del parrucchiere

Per farmi sorridere

Ma non si può che seguire in silenzio la freschezza delle ore

(I miei capelli sono sinistri!)

Legkényesebb virágokból kötött csokor a fény;

Párizsi zakó nélkül is táncolhatna az ember;

arany és zöld legyek zümmögése az égbolt.

minden teraszon zene szól, mint a Paradicsomban.

Egy hölgy, ki a hazafias nyomatok Itáliájának

színeibe  öltözött,

kelet felé menekül:

Jamais je ne voudrais être son chien!

Sírnék a meghatottságtól legszívesebben

a nép csodatételén, mely újjászületik naponta

az egyetemes rejtélyben, mit naptárnak tekint

és tűr;

és tűr a barmok békességével.

Jaj, meghalunk, mert nagyon is imádtunk minden kacatot!

Kékítőben ázó ingként fürdöm az anilinkék levegőben.

Látok mindent:

a tőkehalat a kék áztató-tálban, amint paradicsomokkal

ékes nirvánát ízleli;

az ereszek árnyékát, mely a zsalugáterek tengerzöld

szemére hull;

emberi árnyékokat elmerülni

az áttetsző talajban.

S egyszerre megértem a sarkigazságot: Minden új

civilizáció a gyermekek nevetéséből születik.

A nap dobverői a fodrász tükrén dobolnak,

hogy megmosolyogtassanak;

de másra nincs mód, csak követni a csendben az órák

hancúrozását.

(Hajszálaim baljóslatúak!)