Stampa, Gaspara: Rime CXCVII (Chi 'l crederia? Felice era il mio stato)

Chi 'l crederia? Felice era il mio stato,

   quando a vicenda or doglia ed or diletto,

   or téma, or speme m'ingombrava il petto,

   e m'era il cielo or chiaro ed or turbato;

perché questo d'Amor fiorito prato

   non è a mio giudicio a pien perfetto,

   se non è misto di contrario effetto,

   quando la noia fa il piacer più grato.

Ma or l'ha pieno sì di spine e sterpi

   chi lo può fare, e svelti i fiori e l'erba,

   che sol v'albergan venenosi serpi.

O fé cangiata, o mia fortuna acerba!

   Tu le speranze mie recidi e sterpi:

   la cagion dentro al petto mio si serba.

Ki hinné? Boldog voltam, amikor még

   át felváltva a bánat és a kéj járt,

   ütvén keblemet hol félsz, hol remény át,

   s reám az ég majd borút, majd mosolyt mért;

mert Ámor rétjén, melyről íme szólnék,

   bármily himes az, nem teljes a sétád,

   ha ellentétül nem bocsát az ég rád

   időt, midőn mérged a legnagyobb élv.

De most a rét tövissel szórva szerte

   (tette, ki tette); nyoma sincs virágnak,

   fűnek; kígyók kúsztak be a kertbe.

Ó, keserű sors! Ó, szó, be csalárd vagy!

   Szép reményemet szárán metszed el te,

   okát nem oldja szívemből a bánat.