Ungaretti, Giuseppe: Himnusz a halálhoz (Inno alla morte Magyar nyelven)

Amore, mio giovine emblema,

tornato a dorare la terra,

diffuso entro il giorno rupestre,

è l'ultima volta che miro

(appiè del botro d'irruenti

acque sontuoso, d'antri

funesto) la scia di luce

che pari alla tortora lamentosa

sull'erba svagata si turba.

Amore, salute lucente,

mi pesano gli anni venturi.

Abbandonata la mazza fedele,

scivolerò nell'acqua buia

senza rimpianto.

Morte, arido fiume...

Immemore sorella, morte,

l'uguale mi farai del sogno

baciandomi.

Avrò il tuo passo,

andrò senza lasciare impronta.

Mi darai il cuore immobile

d'un iddio, sarò innocente,

non avrò più pensieri né bontà.

Colla mente murata,

cogli occhi caduti in obblio,

farò da guida alla felicità.

Szerelem, én ifjúi zászlóm,

Visszajöttél kő-érdes napjaimba,

Hogy aranylón befogd a földet;

Lám, utoljára bámulom már

(Futó vizekkel ékes,

Barlangoktól borongó

Völgyárokban) a fénysugárt, mely,

Akár a síró vadgalamb, a pázsit

Zöldjén bolyongva kószál.

Szerelem: üdvösség, sugárzó,

Jövendő éveim lenyomnak.

Kihullott hűséges botom kezemből,

A vak mederben elcsúszom majd,

Nem fájlalom már.

Halál, terméketlen folyó ...

Könnyen felejtő nővérem, halál,

Ha megcsókolsz, olyanná válok,

Mint aki alszik.

Lépésem – minthacsak te lépnél,

Úgy járok majd, hogy nem hagyok nyomot.

Egy isten rendíthetetlen szívét

Adod nekem s ártatlanná teszel,

Aggódás, jóság többé nem gyötör már.

Lelkem körülfalazva,

Szemem a feledésbe bukva

A boldogság kalauza leszek.